Megválasztották Németország legszebb török lányát
Aslı Cankat nyerte a Miss Turkuaz 2014 szépségversenyt
A Németországban rendezett Miss Turkuaz 2014 szépségversenyen Aslı Cankat nyerte el az első helyet.
Az Ekip Group által ötödik alkalommal megrendezett szépségverseny döntője Gelsenkirchen városában a Hans Sachs Haus önkormányzati épület csarnokában tartották meg.
A „Németország Színei” szlogennel megrendezett versenyen 20 versenyző vett részt, az első helyet a 24 éves Aslı Cankat, a másodikat a 22 éves Cansu Ezim és 21 éves Yasemin Akan, a harmadikat a 22 éves Aylin Sezgin szerezte meg.
Aslı Cankat, akinek fejére a tavalyi „Miss Turkuaz” helyezte az eslőséget jelképező koronát, azt nyilatkozta: „Nagyon örülök! Mintha csak álmodnék, nagyon boldog vagyok!”
Yıldıray Cengiz, az Ekip Group elnöke nyitotta fel a győztesek nevét tartalmazó borítok, és olvasta fel a neveket. „Idén két második helyezettet is választottunk, a zsűri mindkettőjüknek 330 pontot adott. Ilyen először történt a versenyeink történetében. De az idei nagyon jól sikerült, nagyon színvonalas verseny volt” – mondta az elnök.
A versenyen ezen kívül Yasemin Aşkın a „Topmodell Miss Turkuaz”, Özge Güneş a "Miss İntercontinantel Turkuaz", Yasemin Akan pedig a "Miss Continantel" különdíjat is elnyerte.
Még több hír
Türkiye hírnevet szerzett magának a hőlégballonos sétarepüléssel
Türkiye az az ország, ahol a legnagyobb kereskedelmi hőlégballon-művelet zajlik.