Véget ért a Nemzetközi Jógafesztivál Törökországban

105130
Véget ért a Nemzetközi Jógafesztivál Törökországban

Véget ért a Nemzetközi Jógaszövetség és Jógaakadémia által Kocaeliben szervezett nemzetközi jógafesztivál.

A fesztiválon 10 országból mintegy 600 vendég vett részt. A Nemzetközi Jógaszövetség elnöke, Akif Manaf elmondta, Törökországban egyre szélesebb körben terjednek a jógával kapcsolatos ismeretek.

Manaf szerint végre kezdenek csökkenni a jógával kapcsolatos előítéletek, a jóga végre bekerült a török Ifjúsági és Sportminisztérium rendszerébe is. Azt is elmondta, hogy a Jógaakadémiának Törökországban és külföldön 100-nál is több központja van: „A jógát a legtöbb ember sportként műveli. Egyre többen tudják azt is, hogy a jógát nem szabad egy vallással összekeverni. A jóga technikái rendkívül hasznosak az egészség megőrzésének érdekében. Segítenek megelőzni a megfázást, kiegészítő terápiaként alkalmazható a rák kezelésében, számos jótékony hatása van az egészségre” – mondta az elnök.

 


Címkék:

Még több hír