Rekordot dönthet idén a török turizmus
Rekordot dönthet idén a turizmus Törökországban
Numan Kurtulmuş kulturális és idegenforgalmi miniszter Burdurba utazott, hogy megnyitó ünnepségen és találkozókon vegyen részt, itt mondott beszédében értékelte az idegenforgalom fejlődését.
Kurtulmuş elmondta, hogy a 2016-2017-ben viszonylag az elvárások alatt teljesítő idegenforgalom 2017-ben rendkívüli fejlődést és visszatérést mutatott.
Kurtulmuş kiemelte, hogy 2017-ben 32,4 millió turista látogatott Törökországba, s az idegenforgalomból 26 milliárd dolláros bevétel származott.
Hozzátette, hogy 2014 volt a rekordszámú turista éve:
„Ez az év, 2014-nél gyengébb volt, de reménykedem, hogy túlléptünk rajta. Célunk a közel 38 millió turista, amiből 30 milliárd dolláros bevételben reménykedünk” - mondta.
Hozzátette, hogy 2018-ra a Németországból, Nagy-Britanniából, Oroszországból, Ukrajnából és más országokból érkező turisták tekintetében is kivételesen jók a kilátások:
„Átlagosan az előző évhez képest 40%-os növekedés látható a korai foglalások mennyiségében. Ez azt mutatja, hogy az előttünk álló szezon az idegenforgalom szempontjából jó szezon lesz” - mondta a miniszter.