Globális Perspektíva (30)

Az elmúlt két évszázadban a Nyugaton kívüli társadalmak kisebb-nagyobb mértékben nyugatiasodáson mentek át. Ez a helyzet a Nyugat és civilizációja ez idő alatt megszerzett erőszakos karakteréből származik. A Nyugat elleni harcban vereséget szenvedett csoportok megoldásként bizonyos mértékben maguk is elnyugatiasodtak.

Kétségtelen, hogy nem a Nyugat fejlődése az oka annak, hogy a Nyugaton kívüli társadalmak vereséget szenvedtek vele szemben. A jelenlegi helyzet talán legfontosabb oka, hogy ezeknek a társadalmaknak nem sikerült a kor elvárásainak megfelelően újraépíteniük saját magukat a saját történelmükből, hagyományaikból, kultúrájukból és civilizációjukból, s megoldani felmerülő szükségleteiket és az eléjük kerülő fenyegetéseket. Ezek a társadalmak úgy maradhatnak fenn az elkövetkező évszázadokban, hogy fenntartják saját szabad fejlődésüket, ontológiai nézőpontjukat és ismeretelméleti kutatásaikat.

Az ankarai Yıldırım Beyazıt Egyetem Politikatudományi karának dékánja, Prof. Dr. Kudret BÜLBÜL cikke a témában...

Kétségtelen, hogy ezek a társadalmak folytatni fogják a kutatást. De az élet megy tovább. A Nyugaton kívüli társadalmaknak nem mondhatjuk, hogy előbb magukat győzzék le, s utána foglalkozzanak a Nyugattal. Egyrészt ezeket az erőfeszítéseket fenntartva, másrészt elkerülhetetlenül fenntartják kapcsolataikat a kelettel, nyugattal, északkal, déllel. Mert az életet nem lehet megállítani. Felmerülhet a kérdés, hogy a saját ontológiai nézőpontjukat nem tisztázott Nyugaton kívüli társadalmak milyen kapcsolatot fognak kialakítani, milyen álláspontot fognak magukévá tenni a Nyugattal kapcsolatban. A nagy muszlim civilizációk nem tegnap nőttek ki a semmiből, nem gyökértelenek. Sok száz éve fennállnak, megvannak a maguk világítótornyai, s számos különböző közösség együttélését képesek voltak megoldani, ezért megvannak a maguk referenciái. Ezek a világítótornyok utat mutatnak a mai problémák megoldásában is. Emellett az Iszlám, mint vallás fejlődése sem egyszerre, hanem az életben felmerülő helyzetek között, alkalmazás közben történt.

Miközben a Nyugaton kívüli társadalmak újjáépítik magukat saját gyökereikből, hogyan kellene a Nyugathoz viszonyulniuk?

Erre a kérdésre a válasz tegnap is fontos volt, de ma még fontosabb. A Nyugat befolyása az egész világra tovább nőtt az elmúlt két évszázad során. S ami még fontosabb, manapság a Nyugaton kívüli társadalmak sok millió tagja él a Nyugaton. Létfontosságú számukra a lakhelyüknek választott Nyugattal kialakított kapcsolat.

Akár a megszálló politika, akár az asszimilációs törekvések miatt a Nyugaton kívüli társadalmakból érkezőkben meglehetősen nagy a Nyugat-ellenesség. Ezek az érzések bizonyos szinten érthetők, ugyanakkor néha nem korlátozódnak csak a Nyugatra, hanem az élet minden területére kiterjednek. Minden területen megfigyelhetjük a nyugatellenes, modernitás-ellenes, antikapitalista, globalizációellenes törekvéseket. Az ellenségesség miatt egyesek odáig is elmennek, hogy olyan erőt tulajdonítanak ellenségességük tárgyának, amit csak a Teremtőnek lehetne. A modernizmus, a globalizáció, a Nyugat, a cionizmus, az egész világ ellen fordulnak, s ezeknek az egész életet átfogó, bármit megszerezni képes, isteni erőt tulajdonítanak.

Kétségtelen számos okot találhatnak arra, hogy a Nyugat és civilizációja ellen forduljanak. Nem az értékelésre alapozott, magabiztos ellenállással van baj, hanem azzal, ha valaki alapból ellenez mindent. A tehetetlenség, vereség, sarokba szorítottság és elnyomás érzése miatt kényelmes lehet mindennel szembeszegülni és isteni erőt tulajdonítani neki. Tömegeknek, főleg a fiataloknak tűnhet vonzónak. A szembeszegüléssel sok mindent le lehet bontani. De semmilyen saját elméletet nem lehet alapozni rá. Ha valaki saját ideológiáját valamivel való szembenállásként határozza meg, az azt jelenti, hogy ő maga is magáévá tette azt a dolgot. Mert aki magát valami ellentéteként definiálja, az átadta magát annak a dolognak.

Másrészt mit használhat a reakciót az ellenességre alapozni azon túl, hogy csak elmélyíti az elzárkózást, s még inkább eltávolít a világtól, a valóságtól, az élettől? Ha csak az ellenségességre alapoz, azzal az ember megfosztja magát az ellenzett dologban rejlő igazságoktól, és az együttműködés lehetőségétől, s csak elmélyíti tehetetlenségét. Az ilyen reakciósságot általában az ellentábor is nagyban támogatja. A hashasiak és a keresztesek közötti kapcsolat a mai radikális irányzatok és az egyes nyugati hírszerzési szervezetek közötti kapcsolat legjobb példái. Azonban aminek ma szükségét érezzük, azt nem a tehetetlenséget még jobbani elmélyítése, s idővel a bezárkózás, veszteségtudat és ellenségesség kialakulása, hanem az ügy magabiztosan való kezelése. Ezért nem szabad az mindennel szembeni ellenségeskedés, retorikus szólamok és intellektuális halandzsák csapdájába esni, hanem józanul és magabiztosan minden oldallal kapcsolatokat kell kialakítani.

Így nézve az ügyet, azzal kell kezdeni, hogy hogyan foglalhatunk állást nem „a Nyugattal szemben”, hanem „a Nyugattal kapcsolatban”. Mert a Nyugat-ellenesség magában hordozza azt, hogy már eleve ellenségesen állunk az ügyhöz. S minden, az ellenségességre alapozott állásfoglalás csak eltérít minket, s azt eredményezi, hogy alávetjük magunkat annak a dolognak, amit ellenzünk. Másrészt a „Nyugat elleni” állásfoglalás természetes módon Nyugat-központúságot is feltételez. A Nyugaton kívüli társadalmaknak pedig a saját hitükre, kultúrájukra és civilizációjukra alapozó álláspontot kell elfoglalniuk. A mi szempontunkból nézve természetesen ez a nézőpont az Iszlám és civilizációja, saját történelmünk és kultúránk.

Tehát a mai körülmények között a Nyugat irányába milyen állásfoglalással, nézőponttal kell rendelkeznünk?

Ez a vita nem új keletű. Több mint 200 éves múltja van. Ezeknek a kísérleteknek a fényében folytatjuk értékelésünket.