Washington először hozott szankciót Oroszországtól fegyvereket vásárló külföldi vállalat ellen

Washington először hozott szankciót Oroszországtól fegyvereket vásárló külföldi vállalat ellen

1054073
Washington először hozott szankciót Oroszországtól fegyvereket vásárló külföldi vállalat ellen

A büntetőintézkedéssel az amerikai kormányzat egy kínai céget sújtott csütörtökön, amely vadászbombázó repülőgépeket és légvédelmi rendszerhez tartozó felszereléseket vásárolt. 

A szankciók a kínai Equipment Development Department (EDD) nevű, védelmi technológiák beszerzésével foglalkozó hadiipari ügynökséget és vezetőjét, Li Sang-fu igazgatót érintik. Az amerikai kormány álláspontja szerint ugyanis a cég SZU-35 típusú nehéz vadászbombázó repülőgépeket és az S-400-as légvédelmi rendszerhez tartozó felszereléseket vásárolt a legfőbb orosz fegyverexportőrként számon tartott Roszoboronexport nevű vállalattól, és ezzel megsértette a 2017 végén Oroszország ellen hozott átfogó amerikai szankciókat.

 A külügyminisztérium közleménye szerint az intézkedést a Donald Trump elnök által kiadott rendelet nyomán, a pénzügyminisztérium illetékeseivel konzultálva és a 2017-ben az amerikai kongresszus által elfogadott törvényre alapozva hozták meg, és azonnal hatályba lép. 

Az amerikai kormányzat egyúttal további 33 olyan vállalatot és magánszemélyt tett a 2017-ben hozott törvény szankciós listájára, amelyek, vagy akik orosz katonai vagy hírszerzési szervezetekkel állnak kapcsolatban, vagy nekik dolgoznak.

Közleményében a minisztérium leszögezte: a büntetőintézkedésekkel "nem egyes országok katonai képességeinek vagy harci készségének aláásása a cél, hanem Oroszország pénzügyi büntetése az Egyesült Államok választási folyamatába történt beavatkozásáért, Kelet-Ukrajnában tanúsított elfogadhatatlan magatartásáért és más rosszindulatú tevékenységéért". Az átfogó szankciókat magában foglaló törvényt (CAATSA) 2017 végén szavazta meg az amerikai törvényhozás, válaszul a 2016-os amerikai választási folyamatba történt beavatkozásra és Moszkva ukrajnai szerepvállalására.

Forrás: MTI



Még több hír