Visszatérhetnek a nemzetközi hitelezők szakértői Görögországba

Görögország és az eurócsoport pénzügyminiszterei kompromisszumos megoldást találtak a nemzetközi hitelezőkkel megrekedt tárgyalások folytatása érdekében

676580
Visszatérhetnek a nemzetközi hitelezők szakértői Görögországba

Dijsselbloem elmondta, a megállapodás értelmében a szakértők a görög hatóságokkal egy kiegészítő csomag megvalósításán fognak együttműködni a strukturális reformok, az adó- és nyugdíjrendszer, valamint a munkaerőpiaci szabályozás előrehaladása érdekében. A megállapodás megnyitja az utat a következő hitelkeret lehívása előtt - emelte ki .
    Elmondta azt is, hogy a görög gazdasági reformprogramban elért előrelépés érdekében Görögország olyan, a folyamatot felfüggesztő feltételeket is elfogadott, amelyek automatikusan életbe lépnek akkor, ha Athén nem tesz eleget a költségvetési céloknak.
    Fontos lenne a megegyezés létrejötte az adósságrendezés következő lépéséről stabilitási és bizalmi okokból egyaránt - tette hozzá az eurócsoport elnöke.
    A görög költségvetést 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben. A legutóbbi, jelenleg aktuális, sorban a harmadik mentőcsomag feltételeiben Athén 2015-ben állapodott meg a hitelezőkkel és átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát.
    A harmadik görög gazdasági kiigazítási program 2015 augusztusában indult el és a tervek szerint 2018. augusztus 20-ig tart.
    A program keretében nyújtott legfeljebb 86 milliárd euró (egy euró mintegy 310 forint) összegű pénzügyi támogatást az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) biztosítja.
    A pénzügyi támogatás folyósításának feltételei között szerepel több olyan intézkedés és reform, amelyek végrehajtására Görögország kötelezettséget vállalt a jelenlegi gazdasági kihívásoknak való megfelelés érdekében. A program általános célja annak biztosítása, hogy Görögország fenntartható növekedési pályára térjen vissza.
    Görögországnak középtávon a hazai össztermék (GDP) 3,5 százalékának megfelelő elsődleges költségvetési többletet kell megcéloznia. Ezt elsősorban a költségvetési reformok, valamint az adókijátszás elleni küzdelem és ezzel egyidejűleg a kiszolgáltatott csoportok megfelelő védelme révén kell megvalósítania.

Forrás: MTI



Még több hír