Csak kitalált történet az állítólagos örmény népírtás

1915-ben az örmények az elhagyott oszmán birodalomhoz tartozó Szíriát az I. Világháború után el akarták választani az oszmán birodalomtól. Azonban az áttelepítés miatt az országon belül helyet változtató örmények közül egyesek és az egyértelműen bűnös fegyveres terroristák megértették, hogy nem maradhatnak az országon belül, és nagy részük nyugati országokba vándorolt ki. Ilyen módon Türkiye területén egy olyan örmény diaszpóra alakult ki, amely terrort tevékenységet folytatott, és bűnözők vezették, és a diaszpórán belül kialakult partizán szerveződések új korszakot kezdtek az akkori években először felbukkanó „úgynevezett örmény népirtás” témájában. A Türkiye ellen az első diaszpóra által indított negatív propagandát egyes nyugati országok diplomáciai adunak tekintették, és támogatták, hogy nemzetközi szinten is felhozzák Türkiye ellen.

Az I. Világháború után Türkiye elutasította a Sevres-i egyezményt, elindította és megnyerte a függetlenségi háborút, ami meghiúsította a szövetségesek Türkiye megosztására irányuló terveit, és Türkiye lett az egyetlen ország a világháború vesztesei közül, amely maga rajzolható fel saját határait. Azonban ekkor a nyers erővel nem sikerült tervek helyett rejtett erőt és diplomáciai nyomást kezdtek alkalmazni. Abban az időszakban egyértelmű volt, vagy az örmény száműzöttek illegális szervezkedés és terror tevékenységek miatt éveken keresztül alkotmányellenes bűnöket követtek el. Ez a tény bírósági feljegyzésekből és nyilvános forrásokból megerősített történelmi tény.

A diaszpóra és szövetségesei diplomáciai blokád alá vették a Sevres-i egyezményt elutasító és helyette a világgal magát a Lausanne-i egyezmény által el ismertető Török Köztársaságot. Például Lausanne után 13 nappal Türkiye és az Amerikai Egyesült Államok között aláírt török-amerikai Lausanne-i egyezményt az amerikai szenátus jóváhagyta. A mintegy 4 éven keresztül tartó vita során a volt ottomán állampolgár diaszpóra Vahan Kardaşyan vezette lobby csoportja tiltakozott az egyezmény elfogadása ellen, sajtó kampány és lobbitevékenység által próbálta megakadályozni.

A függetlenségét frissen elnyert és diplomáciai kapcsolatait megalapozni próbáló új köztársaság számára egy ilyen nyomás különösen azokban az években a Sevres-i egyezmény újbóli alkalmazására irányuló eszköznek tűnt. Még ha Örményország ekkor már a bolsevikek egyik szovjet köztársasága volt is, a diaszpóra örményei őrizték álmukat a „nagy Örményországról”, és folytatták tevékenységüket Türkiye és Azerbajdzsán ellen. A diaszpóra és támogatóinak rágalom hadjárata idején a Török Köztársaság eltökélt kitartással válaszolt, és tevékenységük nem ért célt.

A köztársaság következő éveiben az örmény diaszpóra propagandája újabb dimenziót nyert. Az online és digitális platformok segítségével a kultúrában, művészetben, tudományban és diplomáciában és propagandát folytatva terjesztették az „állítólagos népirtás iparágát”.

A török diplomácia hatékony tevékenysége és a Török Köztársaság szilárd jelenlétének fenntartása a térségben gyengítette az örmény diaszpóra vágyait és propagandáját. Az 1960-as években Türkiye a hidegháború mellett a ciprusi problémával is szembesült. Az eltökélten folytatódott 1974-es ciprusi béke hadművelet egyes nyugati államok reakcióját is kiváltotta. Az ebben az időszakban felbukkant ASALA örmény terrorszervezet török diplomatákat és civileket célba vevő támadásaival az örmény terrorizmus új időszakának szereplőjévé vált.

A diaszpóra és az „állítólagos népirtás iparága” különböző szervezetek és lobbik együttműködésével folytatta érdekharcait Türkiye ellen, egyrészt fenntartva a terror tevékenységet, alaptalan vádjait még láthatóbb módon hatékony kampányokban osztva meg. Áttekintve Türkiye Gazi Mustafa Kemal Atatürk óta mostanáig az ügyben folytatott rágalomhadjáratra adott válaszait, a török diplomácia megoldásra törekvő viselkedésével szemben az örmény diaszpóra problémát fenntartani akaró hozzáállása áll, akik az örmény ügyet folyamatosan napirenden tartva, Türkiye ellen aduként használva teljesítik feladatukat a tervben.

Füleinkben visszhangoznak Gazi Mustafa Kemal Atatürk Évvel ezelőtt mondott szavai a témában:

„Minden kétséget kizáróan az örmény mészárlás témájában mondott szavaik nem felelnek meg a valóságnak. Épp ellenkezőleg, a déli területeken a külföldiek által felfegyverzett örmények a védelem miatt felbátorodva rátámadtak tartózkodási helyükön a muszlimokra. A bosszú gondolata minden oldalon a kegyetlen öldöklés és megsemmisítés politikáját inspirálta. Emiatt robbant ki a tragikus esemény Marasban. A külföldi erőkkel Egyesült örmények ágyúkkal és nehéz fegyverekkel tettek a földdel egyenlővé egy olyan régi muszlim várost, mint Maras. Ártatlan és tehetetlen anyák és gyermekek ezreit kínozták halálra. Az örmények követték el ezt a barbárságot, melyhez hasonlót nem látott a történelem. A muszlimok csak életük és becsületük védelmében szálltak velük szemben, és önmagukat védték. A 20 napon át tartó marasi mészárlásban a muszlimokkal együtt a városban tartózkodó amerikaiak isztambuli képviseletére küldött távirata is cáfolhatatlanul feltárja, hogy kik voltak az események elkövetői.”

Gazi Mustafa Kemal Atatürk, Nutuk, 1927. 

„Az állítólag törökök által elkövetett úgynevezett népirtásra vonatkozó vádak kitalált történetek és korábban már terjesztett hazugságból és rágalomból származik. Ezek soha nem voltak igazak. Örömmel fogadjuk, ennek az igazságnak a feltárására és dokumentálására országunkban független küldöttségek tényfeltáró vizsgálatokat végeznek.”

Gazi Mustafa Kemal Atatürk