Globális Pespektíva(23)

Törökország június 24-én történelmének 32. általános és első elnöki rendszer választását tartja. A Közszövetség, elsősorban az AK Parti, kifejezte ígéreteit, hogy a népszavazással elfogadott köztársasági elnöki rendszeren belül hogyan fognak megoldást találni a problémákra, a Nemzeti Szövetség pártjainak egyik legfontosabb ígérete az, hogy visszahozzák a parlamenti rendszert. A választások után, amennyiben nyernek, tárgyalásokat folytatnak a parlamenti rendszer záros határidőn belüli visszaállítása érdekében.

Az ankarai Yıldırım Beyazıt Egyetem Politikatudományi Karának dékánja, Prof. Dr. Kudret BÜLBÜL cikke.

Az ellenzéki pártok bármennyire ellenzik is, az elnöki rendszert vagy törökországi nevén a köztársasági elnöki kormányzati rendszert népszavazással elfogadták. Az új rendszer június 24-én teljes egészében hatályba lép. Az ellenzék az új rendszert kipróbálása nélkül, kategorikusan elutasítja, ami nem ésszerű. Mindenekelőtt az a rendszer, amit vissza akarnak hozni, 140 éve van érvényben Törökországban, és folytonos problémákat okozott.

Kétségtelen, hogy vannak országok, melyek jól alkalmazzák a parlamenti rendszert. De a török történelem szempontjából nézve a parlamenti rendszer kríziseket okozott, irányíthatatlanná tette az országot, és kaput nyitott a külföldi beavatkozások előtt.

Köztudott, hogy az 1961-es alkotmánnyal a nemzet képviselői által ellenőrizhetetlen, katonai és igazságügyi gyámkodás előtt nyitottak utat. Kivégzett miniszterelnök és miniszterek, megfenyegetett képviselők, a parlament ostromával választott köztársasági elnök is a megélt fájdalmas példák között van.

A választási rendszer és a külső beavatkozások miatt is krónikussá vált politikai válságok, koalíciók, ideiglenes kormányok sújtották az országot.

Az 1961-es alkotmánnyal életbe lépett, a nemzet képviselői által ellenőrizhetetlen igazságügyi bürokrácia csapása még egyértelműbb. A puccsot és katonai beavatkozást legitimizáló, az életnek és külvilágnak hátat fordító, zárt rendszerben dolgozó felső szintű bürokrácia akadályt jelentett az ország fejlődése és a demokrácia útjában.

A status quo-vá vált bürokrácia a gyakran változó politikai ellenzés és koalíciók miatt még inkább elvesztette kezdeményezőképességét. Hogyan is kezdeményezhetne egy olyan tisztviselő, aki nem lehet biztos abban, hogy a hamarosan változó kormány fogja-e alkalmazni, vagy felelősségre fogja-e vonni azért, amit tett?

A számtalan nehézség és rendszerszintű probléma az AK Parti idején feledésbe merült. A 2000-es évek után 4 időszakon át az AK Parti egyedül volt kormányon. Ezt a helyzetet nem a rendszer termelte ki, ez egy kivételes helyzet.

A Nyugaton kívüli társadalmak, az Iszlám világot is beleértve, két alapvető problémája, hogy a nemzet döntései nem jelennek meg kellőképpen a politikában, és a kormányra kerülők nem hajtanak végre demokratikus változásokat.

A Törökországban elfogadott köztársasági elnöki kormányzati rendszerben a jelöltek közül a megválasztottnak legalább 50%+1 szavazatot kell kapnia, tehát kénytelen közvetlenül a népre támaszkodni. Az új rendszer nehézségeit látva az elnöki rendszer egyes támogatóiban is felmerült, hogy jól döntöttek-e. Úgy gondolták, korábban sem volt szükség az elnöki rendszerre, s szavazatukkal is kormányra juttathatták saját támogatottjukat.

Ez a nézőpont azonban hallgatólagosan feltételezi, hogy Recep Tayyip Erdoğan mindig kormányon lesz. A parlamenti rendszer talán nem okoz gondot egy olyan időszakban, amikor egy Recep Tayyip Erdoğanhoz hasonló, nagyon erős vezető van. De Törökország politikatörténetét nézve láthatjuk, hogy igencsak kivételes helyzet az, hogy mindig egy párt nyerje a választásokat, ez Recep Tayyip Erdoğan személyes sikere. Ezért gondolni kell az utána következő időkre is.

A kormánypárt szemszögéből nézve a parlamenti rendszer, ahol a saját erőivel megnyerheti a választásokat, és nincs időkorlát a megválasztás tartamára, kényelmesebbnek tűnhet. Ahhoz viszont, hogy az egyensúly maradandó legyen, elejét vegyék a külső beavatkozásoknak és a rendkívül problémás régióban fekvő Törökország könnyebben irányítható legyen, elengedhetetlen a politikai rendszer megváltoztatása.

Ennek fényében az AK Parti azt tette, ami számára is nehéz, de helyes. A változásokkal már a nemzet uralja a politikát Törökországban. Végsőkig meggyengültek a nemzettől felhatalmazást nem kapott külső és belső szereplők. A politikai rendszerből származó szervezeti kérdések nagy része megoldódott. Az ezt követő problémák nem a rendszerből, hanem alkalmazásából fakadnak majd.

Ezért az ellenzéktől elvárható viselkedés nem az, hogy az új rendszert kipróbálás nélkül elvessék, s rögtön a régit akarják visszahozni, hanem hogy az alkalmazása közben lehetséges problémák megoldásához járuljanak hozzá.

Még ha az ellenzéki pártok nincsenek is tudatában, az új politikai rendszer még ha csak a szavak szintjén is, de őket is megváltoztatja. A nemzetet felülről néző, életmódbeli tanácsokat adó, folyton az emberek öltözködésével, viselkedésével foglalkozó pártoknak tudniuk kell, hogy ma nem a nemzetnek okozott nehézségek, hanem a pozitívabb ígéretek igénye miatt változik a politikai rendszer.

Arról, hogy a változó politikai rendszer mostantól hogyan nyilvánul meg a választási folyamatban, egy hét múlva írok majd.