Sultanahmet-mecset

A híres Kék mecset tökéletesen tükrözi Isztambul nagyszerűségét, gazdagságát és felsőbbrendűségét.

585098
Sultanahmet-mecset

A Sarayburnu-félszigeten található, mely a Bizánci Birodalom fővárosa nagy részét képezi. Isztambul városa szembogara. A Topkapı-palota, a Hágaszófia-mecset és az éppen mellette lévő Szultánahmet-mecset Isztambul legnevezetesebb látnivalói.Ahogy kiérünk a Sultanahmet térre, s elénk tárul az egymással rivalizáló két fenséges épület, a rózsaszín pompában fürdő a, s vele szemben a kecses Kék mecset.

1609-ben amikor erős volt az Oszmán-Török Birodalom, Sultanahmet azzal bízta meg főépítészt,Sedefkar Mehmet Agát, hogy mecsetet építsen egy olyan dombon, mely uralkodik az egész Isztambulon. Az épületet Szinán mester tanítványa, Sedefhar Mehmet Ağa tervezte.

Az építkezések miatt több, a helyszínen lévő palotát, illetve a Hippodrom egy részét is le kellett bontani.A hosszú ideig tartott építkezés után 1617-ben lépett szolgálatba a mecset, mely ma is megőrzi a látványosságát. Hosszú ideje  egyetlen mecsete volt az iszlám világnak, mely hat minarettel rendelkezett. A Kék-mecset Isztambul egyik központi mecsete, mely a város Sultanahmet negyedében található, a Hagia Szophia székesegyházzal szemben. Népszerű nevét azokról a kék csempékről kapta, melyekkel a belső falait borították. A mecsetet 1609 és 1616 között építették I. Ahmed utasítására.

 A hatalmas méretű, lenyűgöző és pompázatos külsejű mecsetnek fő homlokzata a hippodromra néz. A mecsetbe a Hippodrom oldaláról fő portálkapún keresztül érkezhető.  A mecsetet övező udvarnak pont közepén hatszögletű szökőkút a kert méretéhez képest elég kicsi. Az imaház négylevelű lóhere alakú, melyet kupolák és félkupolák csoportja fed. Mindegyik kupolához három exedra tartozik, melyek a hatalmas központi kupolába torkollanak.

A kupolákat négy hatalmas oszlop tartja. Az udvaron keresztül a mecsetig érkeznek. A mecsetbe való belépéskor a bejárat előtt le kell venni a cipőt, a nők kendőt kapnak, amivel letakarják fejüket és vállukat. A pompázatos belsejű mecset elbűvöli a látogatókat. Fényszivárog be 260 ablakon. A mecset szószéke is említésre méltó. Szemet kápráztató csempei a törökországi Iznik városára jellemzők. A mecset szentsége és látványossága is  igazán megragadja az ember tekintetét. Kaligrafiák pedig a korabeli idő legnevezetesebb szépíró, diyarbakıri Seyid Kasım Gubari alkotásai. Az ablakokat díszítő  üvegfestmények Venenciából valók. 

 A Sultanahmet- mecset az oszmán-török kori legszebb építészeti példa.

 



Még több hír