A történelemben, ma

Ma január huszadika, a mai nap történelmi évfordulói.

1128060
A történelemben, ma

 

Az Oszmán-török Birodalom vereséget szernvedett az I. Világ háborúban, és gyengült, már Gazi Mustafa Kemal Paşa táplálta a hazaszeretet lángját, és elkezdte a függetlenségi háborút, mindenek előtt a hazaszerető törökök egy Országgyűlést rendeztek meg Ankarában. 1920 április 23.-án nyitották meg a török parlamentet, és 1921 január 20.-án elfogadta az első alkotmányt, melyet a “Teşkilatı Esasiye” címmel említenek. Az alkotmány közölte, hogy már vége az oszmán dinasztia felségjogának, a szuverén állam nyilván a török népé.

 

1990 január 20.-án  a világ szeme láttára lemészárolták az azerbajdzsáni népet, és azt az eseményt a „Véres Januári Katasztrófa” néven említik. Az Azerbajdzsán függetlenségért és területi egységért folytatott hősies küzdelmének történetében fontos fejezetet jelentő 1990. január 20-án az azeri nép nem tudta többé tétlenül nézni az országuk ellen területi követelésekkel fellépő örmények megszállását és a korábbi szovjet vezetést, és a főváros, Baku utcáira vonult tiltakozásul. A szovjet hadsereg a civilek ellen katonai erőt vetett be, ami súlyos katasztrófában végződött. A saját országukat, népük szabadságát és becsületét védő azeriek közül sokan életüket áldozták a harcban. A január 20-i eseményekre Azerbajdzsán minden évben a „Szomorúság Napjaként” emlékezik.

 

Palesztina területét Izrael területe, Ciszjordánia és a Gázai övezet alkotja. A zsidók, keresztények és muzulmánok számára vallási jelentőséggel bír e térség, a 20. század eleje óta arabok és zsidók között véres harcok történtek, hogy fennhatósága alá vegye e térséget. A Jasszer Arafat által alapított Palesztin Felszabadítási Szervezet teteje alatt palesztinok hosszú éveken át folytattak függetlenségi küzdelmet, 1988 november 15-én
Algériában hirdették ki a függetlenséget. A palesztin államot ismerte el Törökországot beleértve több mint száz ország. 1996 január 21.-én tartották az első palesztin elnökválasztást, és Jasszer Arafat lett az első államfője Palesztinának.

 

 



Még több hír