Új alkotmányra fektet hangsúlyt a török köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök szerint az új alkotmány fel fogja gyorsítani az ország problémáinak megoldását.
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök beszédet mondott az Államtanács alapításának évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a fővárosban, Ankarában.
Beszédében hangsúlyozta az új alkotmány szükségességét, Erdoğan azt mondta:
"Az új alkotmány felgyorsítja országunk problémáinak megoldását a gazdaságtól a társadalmi életig a polgári politika területének kiterjesztésével".
Erdoğan kijelentette, hogy a különböző politikai pártok közötti konzultációk és tárgyalások intenzívebbé tétele fontos lehetőséget jelent e tekintetben
"Reméljük, hogy a török politika ezt a lehetőséget tartós nyereséggé alakítja országunk, nemzetünk és demokráciánk számára. Továbbra is konstruktív szerepet fogunk játszani nemzetünk elvárásainak keretein belül."- hangsúlyozta a török elnök.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.