Akar honvédelmi miniszter:Türkiye és Azerbajdzsán két testvéri ország

Türkiye mindkét országra irányulónak veszi a Türkiyére vagy Azerbajdzsánra irányuló fenyegetést és provokációt, bárhonnan is bárkitől érkezzen is, jelentette ki Hulusi Akar védelmi miniszter.

1915519
Akar honvédelmi miniszter:Türkiye és Azerbajdzsán két testvéri ország
akar-zakir hasanov.jpg
akar-aliyev1.jpg
akar-aliyev.jpg

„Közösek a barátaink, és közösek az ellenségeink” - hangsúlyozta a védelmi miniszter.

Akar miniszter és Yaşar Güler vezérkari főnök a haderő parancsnokokkal az Azerbajdzsán és Türkiye által közösen szervezett „Testvéri ököl” hadgyakorlat megfigyelői napján vett részt.

„Türkiye és Azerbajdzsán két testvéri ország. Közösen állunk ki mindenféle fenyegetés és veszély ellen. Az Azeri földek 30 éves örmény megszállás alól való felszabadítása során az egész világ ismét láthatta a közöttünk lévő testvériség legszebb példáját.

Az évek óta zajló mészárlásokkal szemben passzivitással és némasággal a problémákat megoldatlansága ítélő személyek és nemzetközi szervezetek, elsősorban az Európai Unió, Azerbajdzsán győzelme után Örményország védelmének ürügyén azonnal erőket, küldöttségeket kezdtek küldeni a térségbe. De soha, senki ne felejtse el: Türkiye mindig is a testvéri Azerbajdzsán mellett állt. Ismét hangsúlyozzuk: a „két állam, egy nemzet” Elve alapján szükség esetén Azerbajdzsánnal egy hadsereg, egy erő, egy ököl vagyunk! Türkiye mindkét országra irányulónak veszi a Türkiyére vagy Azerbajdzsánra irányuló fenyegetést és provokációt, bárhonnan is bárkitől érkezzen is. Közösek a barátaink, és közösek az ellenségeink” - hangsúlyozta a védelmi miniszter.

 


Címkék: #Türkiye

Még több hír