Nem jutnak orvosi ellátáshoz a gyerekek a görög menekülttáborban
A görögországi Midilli-szigeten, Moria menekülttáborban legkevesebb 140 gyermek küszködik súlyos egészségügyi problémákkal.
Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet közleménye szerint a Moria táborban, mely a kapacitásánál lényegesen több lakót szállásol el, legkevesebb 140 autista és cukorbeteg gyermek nem kap megfelelő orvosi ellátást.
A közlemény felhívást intéz a görög kormányhoz: a kezelés biztosítása végett a gyerekeket szállítsák a kontinensre vagy az Európai Unió más országaiba, mert Midillin az állami kórházban sem a kezelés, sem a kapacitás nem megfelelő.
Az MFS önkénteseként dolgozó Apostolos Veizis kiemelte: tárgyalni kezdtek a kormánnyal a gyerekek átszállításáról, de súlyos állapotuk ellenére a gyerekeket még mindig a táborban váratják.
Vasilis Stravaridis, az MSF görögországi igazgatója hangsúlyozta: a görög kormány nem akar megoldást találni a gyerekek helyzetére.
Az embertelen körülmények miatt folyton napirendre kerülő Moria táborban mintegy 18.000 ember próbál megküzdeni a nehéz feltételekkel. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és segélyszervezetek is folyton figyelmeztetnek a táborban uralkodó körülmények miatt.
Még több hír
2 ember meghalt az árvízben az iráni Mashhadban
A heves esőzés egy kerületben és 8 faluban okozott anyagi károkat