Rabokat vonhat be a mozgósításba Ukrajna
Ukrajna rabokat toboroz a börtönből a hadseregbe.
A parlament honlapján olvasható, hogy elfogadták a börtönben lévő rabok mozgósításáról szóló törvénytervezetet.
Oleksiy Gonçarenko parlamenti képviselő közösségi média oldalán közzétett nyilatkozatában megjegyezte, hogy a törvényt 279 szavazattal fogadták el, így a rabok bizonyos kategóriáit besorozzák az ukrán fegyveres erőkbe.
Gonçarenko bejelentette, hogy az előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságért, nemi erőszakért, szexuális erőszakért és nemzetbiztonság elleni bűncselekményekért elítélt személyeket nem fogják bevonni a mozgósításba.
David Arahamiya, a kormányzó „A Nép Szolgája” párt parlamenti frakciójának vezetője kijelentette, hogy 15-20 ezer rabot vonhatnak be a mozgósításba, hozzátéve: „Nem tudjuk, hogy közülük hányan fogják aláírni a szerződést, mert ez a felek egyetértésével fog történni. Becsléseink szerint több ezer ember lesz”.
Arahamiya elmondta, hogy a rabokat a bírósági döntés születése után vonhatják be a mozgósításba.
Még több hír
Orosz támadás érte az ukrajnai Harkivot
Halottjai vannak az ukrajnai Harkiv régió elleni támadásnak.