Az Etlik Városi Kórház ünnepélyes megnyitóján vett részt Recep Tayyip Erdoğan

Megtartották az Etlik Városi Kórház ünnepélyes megnyitóját Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök részvételével.

1885919
Az Etlik Városi Kórház ünnepélyes megnyitóján vett részt Recep Tayyip Erdoğan

Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök elmondta, hogy több ország alaposan megvizsgálja a városi kórházak működési mintáját, amelyet először Türkiyében vezettek be.

Erdoğan beszédet mondott az Etlik Városi Kórház ünnepélyes megnyitóján, Ankarában.

"Ma már a globális sztárrá váltunk a versenyképes, állami fenntartású, közfinanszírozott, valamint magánkórházainkkal, az orvosaink szakértelmével, hozzáállásával, az egészségügyi szolgáltatás minőségét javító infrastruktúránkkal."- jelentette be a török köztársasági elnök. 

Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök elmondta, hogy több ország alaposan megvizsgálja a városi kórházak működési mintáját, amelyet először Türkiyében vezettek be.

"Humán erőforrásunk és  technológiai lehetőségeink legmagasabb szintű ötvözésével minden városi kórházunkat nemzeti és nemzetközi márkává teszünk."- hangoztatta Erdoğan török köztársasági elnök.



Még több hír