Sikerrel folynak a terrorellenes török hadműveletek

2015 július 24 óta behatoltak mindenhová, ahová a terroristák szerint nem hatolhatnának be, s mostanáig 18.140 terroristát tettek ártalmatlanná, mondta Hulusi Akar védelmi miniszter.

1652645

Akar a haderőparancsnokok kíséretében követte a Denizkurdu 2021 a megfigyelői napon, majd a hadgyakorlat véget ért.

Akar a hadgyakorlat után a Déli Szolgálati Csoport és a Török Készenléti Tengerészeti Haderő (TURMARFOR) parancsnokságát is meglátogatta, s itt tartott beszédében elmondta: a Török Fegyveres Erők (TFE) szárazon, vízen és a levegőben is a lehető legjobban teljesíti kötelességeit.

Elmondta, hogy a török haditengerészet évi 200.000 óra navigációval rekordot döntött.

A kül- és belföldi terrorellenes küzdelem kapcsán Akar kijelentette:

„2015 július 24 óta behatoltunk mindenhová, ahová a terroristák szerint nem hatolhatnánk be, s mostanáig 18.140, az idei év eleje óra 1212 terroristát tettünk ártalmatlanná” – mondta a védelmi miniszter.

Akar hozzátette: az április 23-án kezdődött Pençe Şimşek és Pençe Yıldırım hadművelet is a tervek szerint halad, Észak-Szíriában és Irakban mostanáig 352 terroristát tettek ártalmatlanná.

Még több hír