Megérkezett az S-400-asok második szakasza
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint az S-400-as orosz légvédelmi rendszer alkatrészei második szakaszának átvétele is történt.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint az augusztus 27.-e óta Törökországba szállítják az S-400-as orosz légvédelmi rendszer alkatrészeit, már a második szakasz átvétele is történt.
A Minisztérium közleményére hivatkozva, Törökország nemzetbiztonságát szem előtt tartva 2017 április 11.-én írták alá az S-400-as típusú, nagy hatótávolságú légvédelmi rendzser beszerzéséről szóló török-orosz egyezményt, és a július 12-étől 25.-éig tartott a légvédelmi rendszer alkatrészeinek első szakaszának szállítása.
A nyilatkozat hozzászól, hogy az augusztus 27.-én kezdődött folyamat ma ért véget, és a légvédelmi rendszer alkatrészeinek második szakasza már megérkezett az ankarai Mürted légitámaszpontra.
A légvédelmi rendszer telepítésére került sor, és török katonák megkapják a rendszer kezeléséhez szükséges kiképzést. Várhatóan a légvédelmi rendszer 2020 áprilisától működőképes lesz.
Még több hír

Hivatalos látogatásra Malajziába utazott Recep Tayyip Erdoğan elnök
Erdoğan elnök az Atatürk repülőtér állami vendégházában tartott sajtótájékoztatón beszélt..