Ha nincs mindenki biztonságban, senki sincs biztonságban

A véres július 15-i puccskísérletből kilábaló Törökország most a PKK, ILIÁ és Fetullah terrorszervezet (FETÖ) hármas biztonsági fenyegetésével néz szembe. Törökország barátainak és szövetségeseinek is érdeke, hogy kiálljanak az ország mellett, mert Törökország biztonsága az ő biztonságuk kulcsa. A hipermodernitás és a globalizáció egyik legfontosabb tanulsága az, hogy ha nincs mindenki biztonságban, akkor nincs senki biztonságban.

Törökország már néhány évtizede harcol a PKK ellen. A múlt téves intézkedései is hozzájárultak a PKK terrorizmusának felemelkedéséhez, és előkészítették a talajt egy megkésett kurd nacionalizmus felbukkanására. Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök számos bátor lépést tett, és politikai kockázatot vállalt még miniszterelnökként, hogy véget vessen a fegyveres konfliktusnak. Fokozta a befektetéseket a többségében kurdok lakta területeken, elismerte a kurd indentitást, megszüntette a kurd nyelv tilalmát, és, ami a legfontosabb, a török állampolgárokhoz hasonlóan a kurdoknak is az egyenlőség és méltóság érzését adta meg. A megbékélési folyamat elsődleges célja a PKK lefegyverzése volt. Ahelyett azonban, hogy letették volna a fegyvert, és börtönben ülő vezetőjük, Abdullah Özcan felhívásával mit sem törődve, a PKK inkább fokozta terrorista tevékenységét, új tagokat toborzott, és erőszakos támadásokat intézett városközpontok ellen. A kurdokat támogató HDP párt bejutott a parlamentbe azzal az ígérettel, hogy elősegíti a konszolidációs folyamatot. Ehelyett azonban a PKK szószólójává vált, s még legkegyetlenebb terrortámadásaikat sem merte elítélni soha. A HDP nem tett komolyabb kezdeményezéseket a PKK leszerelésének irányába. Inkább arra keresett módot, hogy oldani próbálja a PKK-t érő kritikákat, és rossz fényben tüntesse fel Erdoğan elnököt.

Erdoğan elnök többször is bejelentette, hogy a konszolidációs folyamat megakadt, és csak akkor várható benne előrelépés, ha a PKK leteszi a fegyvert. Ahogy a dolgok ma állnak, a PKK fő célja nem a kurd kérdés megoldása, hanem saját létének igazolása terrorszervezetként. Egyetlen demokrácia sem engedné egy terrorszervezet létezését, miközben békés választ keres egy problémára. Amit a PKK és politikai képviselői „kurd kérdés” címen bemutatnak, annak semmi köze a valódi kurd kérdéshez. Sokkal inkább saját napirendjüket próbálják Törökország kurd állampolgárainak napirendjeként bemutatni. Ez egyszerűen nem igaz. Maga a PKK a probléma, amely egyformán pusztítja a török és kurd polgárokat. Csak az elmúlt hét során a PKK több tucat rendfenntartót és civilt ölt meg autóbombás merényletekben Diyarbakır, Van, Elazığ és Bitlis területén.

Ahelyett, hogy azt követelnék Törökországtól, hogy úgy kezelje a PKK-t, mintha egy ártalmatlan, jóindulatú civil szervezet lenne, Európának és az USA-nak inkább a maga valóságában kellene látnia a PKK-t, annak, ami, feltételek és köntörfalazás nélkül el kellene ítélnie terrortámadásait, és meg kellene szüntetni az érdekükben folytatott propagandát és pénzügyi tevékenységet a különböző európai városokban.

Hatalmas hiba és stratégiai tévedés a PYD, a PKK szíriai szárnya, és annak fegyveres milíciája, a YPG támogatása azzal a címszóval, hogy az ILIÁ ellen harcolnak Szíriában. A PKK egyszerűen a szíriai polgárháborút használja ki, hogy annak leple alatt folytassa terrorista tevékenységét.

Ahogy folyik tovább a szíriai háború, Bassar Aszad rezsimje továbbra is civilekre támad, köztük nőkre és gyermekekre is, Damaszkuszban, Aleppóban és az ország többi részén. Nap mint nap látjuk az újabb atrocitásokról készült felvételeket, és a világ egyre mélyebb, egyre szégyenletesebb csendbe süllyed. A szíriai háború két szörnyetege, Aszad és az ILIÁ egymásból táplálkoznak. Lehetetlen teljesen megszüntetni az ILIÁ jelentette fenyegetést, amíg nem lesz vége a szíriai háborúnak, és nem lesz vége a háborúnak, amíg Aszad el nem tűnik a színről.

Törökországnak 711 kilométernyi közös határszakasza van Szíriával, így súlyos teher nehezedik rá. De természetesen a szíriai nép az, akik a legtöbbet szenvednek.

Törökország sok más országnál többet tett az ILIÁ elleni küzdelemben. Azon kívül, hogy az ILIÁ elleni koalíció tagja, és megnyitotta támaszpontjait a koalíció harci gépei előtt, Törökország több mint 50.000 személyt tartóztatott le vagy utasított ki, akik kapcsolatban álltak vagy gyaníthatóan kapcsolatban álltak az ILIÁ-val. Törökország fokozta az óvintézkedéseket a határon a menekültek áradata közepette, miközben határvárosai az ILIÁ rakétáinak célpontjaivá váltak.

Az ILIÁ Isztambulban és Ankarában is merényleteket hajtott végre, melyekben ártatlan emberek százait ölték meg.

Akárcsak a PKK elleni harcban, Törökország itt is kevés segítséget kapott. Ahelyett hogy megerősítették volna saját biztonságukat, és megosztották volna a hírszerzési információkat, egyes országok azzal vádolták Törökországot, hogy nem fogja el az ILIÁ terroristáit vagy az Európából érkező gyanúsítottakat.

De honnan kellene tudnia Törökországnak az európai származású terroristákról, ha a forrásországok egyáltalán nem teljesítik kötelességeiket? Az ILIÁ több tagja hajtott végre terrormerényletet Franciaországban és Belgiumban, miután Törökországból deportálták őket.

Az ILIÁ-t nem lehet legyőzni anélkül, hogy tágabb működési környezetét ellenőrzés alá vonnák. A szíriai polgárháború és a bukott államok és gyenge kormányok Afganisztánban, Irakban, Líbiában és máshol bőséges teret nyújtanak az ILIÁ toborzásának és propagandájának. Az egyre nagyobb kihívások ellenére Törökország tovább folytatja a politikai, ideológiai és katonai harcot az ILIÁ terrorizmusa ellen.

Végül, Törökország a FETÖ terrorizmusával néz szembe, ahogy az a július 15-i puccskísérletéből brutális egyértelműséggel kitűnt. A gülenisták erejét Törökország nagyrészt letörték, de van még tennivaló. Törökországban bukásukkal szembesülve, a gülenisták most arra használják forrásaikat, hogy külföldön indítsanak rágalomhadjáratot Törökország ellen. Törökország barátainak Európában, Amerikában, a Közel-Keleten, Afrikában, Ázsiában, a világ minden táján elővigyázatosaknak kell lenniük ezekkel a kampányokkal szemben, és oda kell figyelniük a gülenista kultusz sötét oldalára.

Ahogy Törökország támogatja a harcot az ILIÁ ellen, amely globális fenyegetést jelent mindannyiunk ellen, úgy jogosan várhatja el, hogy barátai és szövetségesei támogassák a PKK és FETÖ elleni harcban. A terrorizmus elleni harc csak akkor járhat sikerre, ha nyíltan és egyértelműen állást foglalunk a terrorizmus minden formája ellen.

Az olyan retorikai fordulatok, mint „az én terroristáim” a „te terroristáiddal” szemben csak a terroristák malmára hajtják a vizet.

A biztonság az egyik legfontosabb érték, és csak akkor működik, ha egyformán elérhető mindenki számára.