A vízummentességhez szükséges előkészületek már a befejezés előtt állnak

Recep Tayyip Erdoğan arra szólította fel a világ közvéleményét, hogy ne a terroristák kilétét, szólamait, vallását nézzék.

512327
A vízummentességhez szükséges előkészületek már a befejezés előtt állnak

Recep Tayyip Erdoğan arra szólította fel a világ közvéleményét, hogy ne a terroristák kilétét, szólamait, vallását nézzék.

Erdoğan elnök tegnap a köztársasági elnöki palotában a Külgazdasági Kapcsolatok Tanácsa (DEIK) szervezésében vett részt iftáron üzletemberek és nagykövetek társaságában. A nagykövetek között ott volt Oroszország ankarai nagykövete, Andrej Karlov is.

A köztársasági elnök az iftáron tartott beszédében elmondta: Törökországban, Franciaországban, Belgiumban, Pakisztánban, Amerikában ártatlan emberek százai vesztik életüket terrorcselekményekben, és a világ számos helyén vannak kitéve üldöztetésnek, kínzásoknak vagy akár halálnak az emberek hitük, származásuk vagy kultúrájuk miatt.

Erdoğan elnök hangsúlyozta: a zsarnokság, az igazságtalanság elfogadhatatlan, bárkitől bárkire irányuljon is, és az áldozatokat, az ártatlanokat, a kiszolgáltatottakat mindig kötelességünk védelmezni és segíteni.

Azt is kiemelte, hogy a világban nem hatalmi játszmákra, hanem az emberiség problémáinak megoldására van szükség, és az emberiség közös kötelessége, hogy a világot egy szebb és élhetőbb hellyé tegye.

Erdoğan elnök hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek sokkal többet kellene tennie, elsősorban humanitárius kérdésekben, ellenkező esetben minden, ma megoldatlan humanitárius válság újabb válságok és problémák forrásává válik holnap.

Erdoğan elmondta, hogy az orlandói eseményekkel kapcsolatban telefonon tárgyalt Obama elnökkel, és hangsúlyozta, hogy közös álláspontot kell kialakítani minden hasonló esemény ellen, ellenkező esetben a terrorizmus minden nap újabb ország kapuján kopogtathat.

A köztársasági elnök hozzátette, hogy Törökország közel és távol minden szomszédjával és szövetségesével együttműködik egy szebb világ felépítése érdekében:

„Mi a külpolitikát nem egy zéró összegű játéknak látjuk, hanem épp ellenkezőleg: hiszünk abban, hogy a külpolitikában a kölcsönös tisztelet, közös értékek és közös érdekek segítségével olyan helyzetet lehet kialakítani, amelyben minden érintett nyer” - mondta a köztársasági elnök.

Erdoğan elnök hangsúlyozta, hogy ennek keretében stratégiai céljuk a teljes jogú EU-tagság, és egyben felhívta a figyelmet arra, hogy közel 6 millió török él Európában.

Azt is elmondta, hogy a vízummentességhez szükséges előkészületek már a befejezés előtt állnak.



Még több hír