Az uniós országok nagyköveteit fogadta Erdoğan

Törökország tiltakozik az alaptalan, maximalista tervek ellen, melyek alapján partvonalai mögé akarják börtönözni, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1562206
Az uniós országok nagyköveteit fogadta Erdoğan

Hozzátette: az uniós szolidaritás ürügye mögé bújva próbálnak visszaélni a Törökország – Európai Unió napirenddel:

„Ez a hozzáállás részint rongálja hagyományos kapcsolatainkat, részint az Unió térségi és globális erő voltát is gyengíti. A Kelet-Földközi-tengert nem szabad versenytérnek tekinteni, hanem a hosszútávú érdekeinket szolgáló együttműködés helyévé kell tenni” – mondta Erdoğan.

Erdoğan Ankarában, a Çankaya Palotában találkozott az uniós országok nagyköveteivel.

„Felszólítjuk Görögországot, hogy hagyjon fel a feszültséget szító viselkedéssel” – mondta a köztársasági elnök, s rámutatott: hiszi, hogy az egyeztető tárgyalások egy új korszak hírnökei lesznek.

Kiemelte, hogy az utóbbi időben az Európai Uniónak semmilyen kapcsolata nem volt a ciprusi török féllel:

„Az Európai Unió szerepet játszhat a ciprusi ügy megoldásának megkönnyítésében. Már megértették, hogy semmilyen egyenletből, melyben Törökország vagy az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC) szerepel, nem lehet kihagyni a Kelet-Földközi-tenger békéjét. Ahelyett, hogy újra és újra átbeszélnék a Cipruson eddig sikertelen modelleket, új és valós alternatívákról kell tárgyalni” – mondta a köztársasági elnök, aki beszédében szólt az Európában fokozódó iszlamofóbiáról is:

„Amellett, hogy az iszlámellenesség Európában élő közel 6 millió emberünk biztonságát veszélyezteti, az európai értékek szempontjából is hatalmas fekete lyukká válik” – mondta.

A Törökország – Európai Unió kapcsolatokról pedig kijelentette:

„Országunk kész a hosszú távon kedvező napirend kialakítására, és kapcsolataink új kontextusba helyezésére. Ahogy országunk 60 éve húzódó tagfelvétele számunkra stratégiai fontosságú, úgy az Európai Unió számára is teljes tagságunk elfogadása az Unió jövője szempontjából. A Brexittel fokozódó bizonytalanság csak úgy oszlatható el, ha Törökország elnyeri megérdemelt helyét Európa családjában” – mondta Erdoğan, utalva a vámunió aktualizálására is:

„Figyelembe kell venni a bevándorlás témájában a változó valóságot, s úgy kell alakítani kapcsolatainkat, hogy bizalmat és lendületet nyerjenek” – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy Törökország egyetlen NATO-tagországot sem hagyott magára a terrorellenes küzdelemben:

„Akkor a NATO többi országa miért hagy minket egyedül?” – tette fel a kérdést.

A koronavírus-járvány kapcsán Erdoğan pedig kijelentette:

„A jelenleg a humán kísérletek fázisba ért vakcinánkat a szükséges engedélyen megszerzése után nemzetünk és az egész emberiség szolgálatára bocsátjuk.”

 



Még több hír