Az Észak-ciprusi Török Köztársaság elnöke találkozott a Ciprusi Görög Rész vezetőjével
Az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC) köztársasági elnöke, Ersin Tatar találkozott a Ciprusi Görög Rész vezetőjével, Nikos Hrisztodulídisszal.

A találkozó az ENSZ főtitkárának ciprusi különleges képviselője és a ciprusi ENSZ Béke Fenntartó Erők (UNFICYP) misszióvezetője, Colin Stewart rezidenciáján került sor a semleges területen.
A KKTC köztársasági elnöke a Ciprusi Görög Rész vezetője, Hrisztodulídisz, többek között az országok közötti határátkelőhelyekről, valamint egyéb kérdésekről folytattak megbeszélést.
A találkozót követően a Tatar nyilatkozatot tett közzé, miszerint Hrisztodulídisszal folytatott tárgyalása során a Haspolati határátkelőhely mellett javasolta, hogy az Akıncılarnál nyissanak egy új határátkelőt. Továbbá a Ciprusi Görög Rész polgárai számára tranzit áthaladást kér Kiracıköyön és Erenköyön keresztül, tehát az Észak-ciprusi Török Köztársaság területén.
Tatar emlékeztetett arra, hogy a Ciprusi Görög Rész megkülönböztetést tesz az Észak-Ciprusi Török Köztársaság állampolgárai között, és nem biztosított belépési engedélyt azoknak a török származású személyeknek, akik később váltak állampolgárokká. Ezt a kérdést felvetette Hrisztodulídisz ciprusi görög vezetővel folytatott megbeszélésén.
Tatar kihangsúlyozta, közölte Hrisztodulídisszal, hogy az Észak-Ciprusi Török Köztársaság állampolgárai között a határátkelés során alkalmazott diszkrimináció elfogadhatatlan.
Tatar február 10-én ismét találkozót tart Hrisztodulídisszal.
Hrisztodulídisz a megbeszélés után tett nyilatkozatában elmondta, a tárgyalások során Tatar elnöknek bemutatta azt a nyolcpontos javaslatcsomagot, amelyet New York-i vacsorájuk során vitattak meg a határátkelőhelyekről és más ötletekről.
Hrisztodulídisz kijelentette, a szóban forgó javaslatcsomagot nem részenként, hanem teljes egészében kell elfogadni, és azt hangoztatta, hogy ez minden ciprusi, ciprusi görög és ciprusi török számára előnyös.