Iránban tiltakoztak a Kínával kötött megállapodás ellen

Több iráni városban tiltakozást váltott ki az Irán és Kína között létrejött megállapodás.

1611485
Iránban tiltakoztak a Kínával kötött megállapodás ellen

Több iráni városban összegyűlt emberek tiltakoztak a teheráni és a pekingi közigazgatás között aláírt 25 évre szóló együttműködési megállapodás ellen.

A közösségi médiában közzétett bejegyzések szerint Teheránban legalább 200 ember gyűlt össze az iráni parlament előtt, azt követelve, hogy mondják fel a teheráni és pekingi kormány között aláírt 25 évre szóló együttműködési megállapodást.

A tüntetők olyan jelszavakat skandáltak, mint "Irán nem eladó", "Halál azoknak, akik elarulják a hazát", "Harcolunk, meghalunk és visszaszerezzük Iránt".

Elburz és Iszfahán tartományokban a kormányzóság előtt összegyűlt polgárok is tiltakoztak a megállapodás ellen.

A tüntetőknél olyan transzparensek voltak mint például: "Kína, menj ki Iránból", "A megállapodást törölni akarjuk".

Ezenkívül az ausztráliai Sydney-ben élő irániak tiltakoztak a megállapodás ellen a kínai konzulátus épülete előtt.

Vang Xi kínai külügyminiszter, aki a hétvégén hivatalos látogatásra utazott Teheránba, folytatott megbeszélést Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszterrel, eközben olyan megállapodást írtak alá, amely 25 évre szóló együttműködést ír elő a két ország között.

Hszi Csin-ping kínai elnök 2016-ban látogatást tett Teheránban, akkor először tartott napirenden Kína „Egy övezet, egy út” kezdeményezése, és megállapodást írtak Irán e kezdeményezésben való részvételéről, de nem közöltek információt a tartalomról.

 



Még több hír