Irán kész visszatérni az atomalkuhoz, ha Biden feloldja a szankciókat

Muhammed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter bejelentette, hogy készen állnak tárgyalásokra a nukleáris megállapodáshoz való visszatérésre vonatkozóan, ha Biden feloldja az összes, Irán ellen hozott szankciókat.

1530324
Irán kész visszatérni az atomalkuhoz, ha Biden feloldja a szankciókat

Muhammed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter közölte, ha az Egyesült Államok következő elnöke feloldja az összes, Irán ellen hozott szankciókat, akkor a nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségét feltétel nélkül teljes egészében teljesíti.

Muhammed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter nyilatkozatot tett az Iran című napilapnak, és kijelentette, hogy a nem hivatalos választási eredmények szerint a Demokrata Párt jelöltje, Joe Biden lett az amerikai elnökválasztás győztese, már azt várják, hogy a Biden-kormány térjen vissza a nukleáris megállapodáshoz.

Zaríf hozzátette, hogy készen állnak tárgyalásokra a nukleáris megállapodáshoz való visszatérésre vonatkozóan.

"Készen állunk tárgyalásokra a következő amerikai elnökkel, ha szeretne visszatérni az Iránnal kötött nukleáris megállapodáshoz, amelyet felmondott a Trump-kormány."- jelentette be az iráni külügyminiszter.

A nukleáris megállapodást támogató és az Irán ellen hozott szankciók feloldásáról szóló 2231 számú ENSZ BT-határozatra utalva,

"Amennyiben az Egyesült Államok teljesíti a 2231-es számú ENSZ BT-határozatból eredő kötelezettségét, teljesítjük a nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségeinket. Ahhoz nem kell tárgyalni vagy feltételeket szabni." - hangoztatta Zaríf.

"Ha Biden a következő amerikai elnökként kerül a Fehér Házba, három elnöki rendelettel feloldhatja  az összes, Iránra kirótt szankciót."- hangsúlyozta az iráni külügyminiszter.

Haszan Róháni elnöktől és más iráni illetékesektől eltérően Zaríf nem követelte azt, hogy az Egyesült Államok fizessen kártérítést a szankciókból származó károkért.

Haszan Róháni iráni elnök az elmúlt hónapban közölte, hogy a szankciók 150 milliárd dolláros kárt okoztak a hazájának.

A Trump-kormány 2018-ban felmondta az Iránnal kötött többhatalami nukleáris megállapodást és egyoldalú szankciókat is hozott Teherán ellen.

Joe Biden a nem hivatalos választási eredmények szerint a következő amerikai elnök még 2015-ben amikor alelnök volt, ígérte, hogy visszatérne az Iránnal kötött nukleáris megállapodáshoz.



Még több hír