Görögország megsértette a nemzetközi és európai jogot

Egy hete váratnak 500 menekültet a leszboszi kikötőben, ahol partot értek.

1377075
Görögország megsértette a nemzetközi és európai jogot

A menekülteket, köztük nőket és gyermekeket is, akik március 1. után érkeztek a szigetre, egy hete fogva tartják a kikötőben.

450 menekültet a „Rodos” nevű görög hajón tartanak fogva, amely a szárazföldre fogja szállítani őket, a többi 50-en, mivel a haján nem maradt hely, a kikötőben az önkormányzat autóbuszain éjszakáznak.

A görög kormány a menekültválság megelőzése végett március 2-án felfüggesztette a menekültkérelmek fogadását.

Az illetékesek nem nyilatkoztak a menekültek sorsáról.

Az Emberi Jogi Megfigyelőszervezet (HRW) szerint a menekültkérelmek fogadását felfüggesztő görög kormány megszegte a nemzetközi és európai jogot.

„Azzal, hogy ezeket az embereket a menekültkérelem benyújtása jogának elismerése nélkül Görögország visszaküldi, olyan alapvető emberi jogokat sért meg, mint azok ki nem adatása, akikre kínzások vagy halálos ítélet várnak” – áll a szervezet közleményében.



Még több hír