Merkel:a Török-Német Egyetem a két ország közötti együttműködés kiemelkedő példája

Merkel munkalátogatáson tartózkodik Isztambulban, ahol Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnökkel a Török-Német Egyetem új épületeinek ünnepélyes átadásán vett részt.

Merkel:a Török-Német Egyetem a két ország közötti együttműködés kiemelkedő példája

A Török-Német Egyetem a két ország közötti együttműködés kiemelkedő példája, jelentette ki Angela Merkel német miniszterelnök.

Merkel munkalátogatáson tartózkodik Isztambulban, ahol Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnökkel a Török-Német Egyetem új épületeinek ünnepélyes átadásán vett részt.

Elmondta, hogy az egyetem a diákoknak és a társadalomnak is előrelépési lehetőséget jelent, s hallgatói a kétoldalú kapcsolatok gazdagításához is hozzájárulnak.

Utalt az oktatás és a civil társadalmi párbeszéd fontosságára a politika és kormányközi kapcsolatok szempontjából és a Törökország és Németország között régóta fennálló tudományos kapcsolatokra is.

Merkel rámutatott, hogy Törökország szíriaiak millióit fogadta be, amivel elnyerte köszönetüket és dicséretüket.

Hangsúlyozta, hogy Törökország reményt ad a szíriaiaknak, akik hazatérve majd hozzájárulhatnak az ország újjáépítéséhez.

Rámutatott, hogy Törökország az Európai Unió és Németország támogatásával hozzájárul a szíriaiak oktatásához, s a jövőben is fenn akarják tartani ezt az együttműködést.

„A 2013 óta működő Török-Német Egyetem e kampusz megnyitásával 5000 diák fogadására lesz képes. A Török-Német Egyetem a két ország közötti együttműködés kiemelkedő példája. Ez a kampusz azt szimbolizálja, hogy a diákok nyitottak a világra” – mondta Merkel.



Még több hír