Nem bizonyosodott be az Aszad-erők jelenléte a szíriai Manbidzs térségében, jelentette ki Erdoğan

A köztársasági elnök Isztambulban nyilatkozott az újságíróknak, s elemezte azt a hírt, mely szerint a YPG/PKK a megszállás alatt tartott Manbidzsba behívta Aszad erőit.

1115553
Nem bizonyosodott be az Aszad-erők jelenléte a szíriai Manbidzs térségében, jelentette ki Erdoğan

Nem bizonyosodott be az Aszad-erők jelenléte a szíriai Manbidzs térségében, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

A köztársasági elnök Isztambulban nyilatkozott az újságíróknak, s elemezte azt a hírt, mely szerint a YPG/PKK a megszállás alatt tartott Manbidzsba behívta Aszad erőit.

Elmondta, hogy a manbidzsi fejlemények kapcsán az Aszad-rezsim pszichológiai hadviselést folytat:

„Beszéltünk a hírszerzéssel, semmi nem bizonyosodott be” – mondta a köztársasági elnök.

Hozzátette: minden cél az, hogy a YPG/PKK levonja a kellő tanulságot Manbidzsban, és eltökéltségük mit sem csökkent ezen a téren.

„Holnap reggel a küldöttségem Moszkvába utazik. Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter vezetésével Hulusi Akar védelmi miniszter, Hakan Finan, a hírszerzés vezetője és különmegbízottam és nagykövetem négyfős csapattak odautaznak, és részletesen tárgyalnak erről a témáról” – mondta Erdoğan, hozzátéve: telefonon tárgyalhat Putyin elnökkel, de az is lehetséges, hogy Moszkvába vagy Szocsiba látogat.

„Nagyon komolyan kell foglalkoznunk a szíriai témával” – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Megismételte, hogy ellenzik Szíria megosztását:

„Célunk az ottani terrorszervezetek kiűzése. Ha a terrorszervezetek kiűztük, nem marad dolgunk ott” – mondta.



Még több hír