Törökországban is szívesen tanulnak a szíriai gyerekek

Yayladağı kerületben három iskolában 1200 szíriai gyermek kezdte meg tanulmányait

201167
Törökországban is szívesen tanulnak a szíriai gyerekek

A háború elől Hatayba menekülő és családjaikkal itt lakó szíriai gyermekeknek a számukra nyitott iskolákban nyújtanak lehetőséget tanulmányaik folytatására.

A szíriai gyerekek számára török és nemzetközi szervezetek támogatásával nyitott iskolákban az első osztálytól a gimnáziumig tanulhatnak. A líbiai és ideiglenes szíriai kormány által akkreditált osztályokba járók iskolaévét hazájukban is elismerik, nem fognak évet veszíteni, ha majd visszatérnek hazájukba.

A tavaly japán támogatással épült Sakura Oktatási Központban is nyílt iskola a szíriai gyerekeknek. A szíriai Fatih Mehmet Egyesület elnöke, az iskola felelőse, Sayfuddin Rashid az AA hírügynökségnek elmondta, hogy 340 szíriai gyermek jár ebbe az iskolába. A kerületben az első osztálytól a gimnáziumig mintegy 1100 szíriai gyermeket oktatnak. Az iskolákban szíriai tanárok tanítanak.

Rashid elmondta, hogy az iskolákat elsősorban a török állam, ezen kívül török adakozók és több ország támogatásával nyitották meg. a tanárok fizetést kapnak, még ha nem is nagy összeget. A családok és maguk a gyerekek is rendkívüli örömmel fogadták a tanulás lehetőségét. Minden, a kerületben lakó gyermek jár iskolába, és szívesen, örömmel, érdeklődve tanulnak. Rashid hangsúlyozta, hogy a gyerekeknek a saját és Szíria jövőjének érdekében is fontos a tanulás, ezen kívül a török-szíriai barátságot is megerősíti.

Azt is hozzátette, hogy Törökország saját gyermekeiként tekint a szíriai gyerekekre: „Nemcsak élelmet, szállást és ruhát ad nekik. Egészségügyi ellátás és oktatás tekintetében is igyekeznek megtenni minden tőlünk telhetőt. Úgy gondolom, hogy a Törökországban élő szíriai menekültek szerencsésebbek, mint a többi országban élők. Allah jutalmazza Törökországot és a török népet!”

Az egyik diák, Oszama Karamusa elmondta, hogy a háború miatt egy évig nem járhatott iskolába: „A Törökországban nyitott iskola 8. osztályába járok. Nincs más reményem, csak a tanulás. Orvos szeretnék lenni! Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy tanuljak.”

Az egyik kislány, Khadijah Shiraki hozzátette, hogy a háború miatt ő sem járhatott 2 évig iskolába, de most nagyon örül, hogy folytathatja a tanulást.

 


Címkék:

Még több hír