A levegőben és a földön is támad a szíriai hadsereg

A felkelők ellen intézett hadműveletekben 48 ember halt meg.

77024
A levegőben és a földön is támad a szíriai hadsereg

A Szíriai Emberi Jogi Tanács (SNHR) közleménye szerint a rezsim erői által a felkelők irányítása alatt álló területek ellen repülőgépekkel, föld-föld rakétákkal és légibombákkal intézett támadásokban a főváros, Damaszkusz környékén 17, Aleppóban 11, más városokkal együtt összesen 48 ember vesztette életét.
Emellett a felkelők hírügynöksége, a SMART azt is közölte, hogy az Irkai és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) szervezet tagjai Hasaka város közelében két településen is robbanószerrel tömött járműveket robbantottak fel, és ezekben a merényletekben is sok a halott és a sebesült.
Az ILIÁ területi vezetőitől származó hírek szerint az iraki határ közelében fekvő Dayruz-Zor városban az ILIÁ erői a Szabad Szíriai Hadsereg csapataival csaptak össze.
Ugyanakkor a hivatalos szíriai hírügynökség, a SANA annyit közölt, hogy a biztonsági erők Aleppó, Homsz és Dera körzetében indított hadműveleteiben számos fegyveres csoportot tettek ártalmatlanná, és fegyvereket, valamint lőszereket zsákmányoltak.


Címkék:

Még több hír