Török Sajtószemle

Yeni Safak „Erdoğan részvétet nyilvánított Dél-Koreának”

2225143
Török Sajtószemle

Yeni Safak „Erdoğan részvétet nyilvánított Dél-Koreának”

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki a dél-koreai repülőgép-szerencsétlenség áldozatai családjainak, valamint Dél-Korea népének és kormányának.

 Star:„Szudán:elismeréssel fogadjuk Erdoğan köztársasági elnök ajánlatát”

Al-Iaysir szudáni miniszter kijelentette, hogy Türkiye minden téren mellettük áll, és elmondta, hogy nagyra értékelik és tiszteletben tartják Erdoğan köztársasági elnök javaslatát, miszerint Türkiye közbeléphetne a Szudán és az Egyesült Arab Emírségek közötti vitás kérdések rendezésében.

Hürriyet: „Szíria újjáépítése meg fogja erősíteni a kereskedelmet”

Cevdet Yılmaz köztársasági elnökhelyettes azt mondta, hogy Szíria újjáépítésével kedvező környezet  alakul  majd ki, mely hozzájárul a szíriaiak visszatéréséhez és a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlődéséhez.

Sabah: „Türkiye vezető szerepet kíván betölteni az energetika területén”

Alparslan Bayraktar energiaügyi és természeti erőforrásokért felelős miniszter kijelentette, hogy Türkiye fontos ponthoz érkezett az energiapolitika nemzetközi versenyében. „Minden területen vezető szerepre törekszünk a földgáztól az atomenergiáig, a megújuló energiától a hidrogéntechnológiákig”.

Vatan: „Baykar a Piaggio Aerospace felvásárlása a világ napirendjén”

Miközben a török védelmi ipari vállalat, a Baykar az olasz Piaggio Aerospace felvásárlásával világszenzációt keltett, figyelemre méltó, hogy a Piaggio az F-35-ös repülőgépek hajtóműveihez is gyárt alkatrészeket. Ezzel a felvásárlással Türkiye visszatért az F-35-ös programba, amelyből korábban kimaradt.



Még több hír