A török sajtószemle
A török sajtó összefoglaló.
A Hürriyet a "Külügyminisztérium nyilatkozata Ayşenur Ezgi Eygiről" címmel tudósít arról, hogy Öncü Keçeli külügyi szóvivő bejelentette, hogy folytatódnak a szükséges munkálatok annak érdekében, hogy családjához szállítsák és eltemessék Ayşenur Ezgi Eygi holttestét, akit izraeli katonák öltek meg Ciszjordániában.
A Yenişafak a "Yılmaz: Az év végére 264 milliárd dolláros exportra számítunk" címmel arról számol be, hogy Cevdet Yılmaz köztársasági elnökhelyettes elmondta: „Exportőreink nagyszerű munkát végeznek annak ellenére, hogy Európában, amely a fő exportpiacunk, komoly recesszió van. Exportunk továbbra is növekszik. Az idei év végére 264 milliárd dolláros exportra számítunk”.
A Star a "Példaként mutatták a fekete-tengeri sikereinket" címmel közzéteszi, hogy a német sajtó megjegyezte, hogy Türkiye sikeresen alakította a regionális rendet a Fekete-tengeren, és képes meghiúsítani az ellene szőtt terveket a Földközi-tenger keleti részén. Azt is tette hozzá, hogy a bonyolult geopolitikai környezetben is lehetséges lenne a regionális együttműködés, ha a Nyugat által nyomás alá helyezett Türkiye aggodalmait és érdekeit figyelembe vennék.
A Habertürk a "Bayraktar: Az Akkuyui atomerőmű a villamosenergia-szükségletünk 10 százalékát fogja fedezni" címmel azzal foglalkozik, hogyAlparslan Bayraktar energiaügyi és természeti erőforrások minisztere bejelentette, hogy Türkiye első atomerőműve, az Akkuyu atomerőmű, amelynek első reaktorát jövőre helyezik üzembe, az ország villamosenergia-szükségletének 10 százalékát fogja fedezni.
A Sabah az "Az év 8 hónapjában eladott 3 elektromos autóból 1 Togg volt" címmel arról szól, hogy a Togg az első helyen végzett a török elektromos autók piacán 14 ezer 849 eladással és 31,57 százalékos piaci részesedéssel az év 8 hónapos időszakában.