A török sajtószemle

Értesítés a török napilapokban megjelent hírekről.

A török sajtószemle

A Yeni Şafak: “Január 8.-án Isztambulban találkozik egymással Erdoğan és Putyin” címmel adja hírül, hogy a Kreml származású nyilatkozat szerint, Erdoğan és Putyin 2020 január 8.-án találkozik Isztambulban. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Erdoğan és Putyin azt tervezi, hogy 2020 január hónapjában adják át az orosz gázt Törökországon keresztül Európába juttató gázvezetéket, a Török Áramlatot. Várhatóan Putyin látogatása során kerül sor a hatalmas projekt ünnepélyes átadására.

A Vatan: “A megállapodás, amely Törökországot Líbiával szomszéddá tette a Földközi-tengeren” címmel arról értesít, hogy Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök és a Líbiai Nemzeti Egységkormány elnöki tanácsának elnöke, Fayez Al Sarraj november 27-én találkozott Isztambulban, és a tárgyaláson aláírták a tengeri fennhatóság korlátozására, valamint a biztonsági és katonai együttműködésre vonatkozó egyezményt. A külügyminisztérium kétoldalú politikai ügyeiért, hajózásért, légügyért és határokért felelős igazgatója, Çağatay Erciyes a Twitteren közzétette azt a térképet, amelyen láthatóak a Törökország és Líbia között létrejött megállapodás után a Földközi-tengeren kialakult határok. Erciyes posztját retweetelte a Külügyminisztérium.

A Haber Türk: “A Honvédelmi Minisztérium: ‘Törökország eleget tesz NATO-kötelezettségeinek” címmel arról szó, hogy Olcay Denizer tengerészgyalogos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Közönségkapcsolatok Rendezvényszervezési Főosztály Katonai Tisztje a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy Törökország 1952 február 18.-án csatlakozott a NATO-hoz, azota jelentősen hozzájárul a nemzetközi biztonsághoz és stabilitáshoz. Denizer kijelentette, hogy a NATO fontos szerepet játszik a hazánk biztonságában, és a hazánk még mindig eleget tesz a rá háruló kötelezettségeknek.

A Hürriyet: “Albayrak pénzügyminiszter: "Továbbra is tart Törökország növekedési lendülete "” címmel közzéteszi, hogy a harmadik negyedévben lendületet kapott a török gazdasági növekedés, és 0,9 százalékos növekedést ért el. Berat Albayrak török pénzügyminiszter a Twitteren közölte, hogy az előremutatók szerint a negyedik negyedévre tovább nő a török gazdaság.

A Star: “A világhírű közgazdász, Nouriel Roubini: Továbbra is tart a török gazdasági növekedés” címmel ismerteti, hogy Nouriel Roubini világhírű közgazdász kijelentette, hogy a török gazdaság kilépett a recesszióból.



Még több hír