Török Sajtószemle

Sabah: “Erdoğan köztársasági elnök az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodik”

1274471
Török Sajtószemle

Sabah: “Erdoğan köztársasági elnök az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodik”

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök megszólal az ENSZ-kögyűlésen szeptember 24-én, majd találkozik Antonio Guterres az ENSZ főtitkárával. Egyébként részt vesz a”Fenntartható Fejlesztési Célokra Pozitív Hatású Nagy Hajlamak” elnevezésű értekezleten lesz jelen. Erdoğan másfelül Pakisztán miniszterelenöke,Imran Khannal együtt részt vesz majd a “ Gyülöletellenes Küzdelem” témájú tevékenységen. Jelen lesz a Törökország, Malajzia és Pakisztán közötti hármas csúcson. Erdoğan kétoldalú tárgyalásokat is megvalósít az egyes állam- és kormányfőkkel.

Haber Türk: “Törökország figyelmeztette az Amerikai Egyesült Államokat a FETÖ terrorszervezet kapcsán”

A Török Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációs ügyekért felelős elnöke, Fahrettin Altun, az amerikai közvéleményt figyelmeztette a FETÖ terrorszervezettel kapcsolatban.  Altun bejelentette, hogy ez a terrorszervezet birtokába vette az adókat.Ezért rájuk is hárul a felelősség. Szinte mindenhol felbukkanhat.

Hürriyet: “A Teknofest  igen csak nagy érdőklődésre tett szert Isztambulban, akár az utolsó napján is”

Az Isztambuli Légiközlekedési és Űripari Fesztivál, a TEKNOFEST utolsó napján is magas volt a látogatók száma. Hosszú sorok alakultak ki az Atatürki-légikikötő felé vezető utakon.  

Yeni Şafak: “Az Isztambuli repülőtér az elmúlt nyáron 28 millió utast látott vendégül”

A Török Állami Repülőtéri Hatóság Főigazgatósága (DHMİ) által kiadott jelentés szerint az isztambuli repülőtereken sokkal több légi utast, valamint fel- és leszálló repülőgépet regisztráltak a nyári hónapokban, mint tavaly nyáron.  

Tavaly nyáron- június, július, augusztus- 18 millió 822 ezer 286 légi utast fogadott az Atatürk Repülőtér.

A Sabiha Gökçen Nemzetközi Repülőtéren 9 millió 468 ezer 936 utas fordult meg a szóban forgó időszakban.

Tavaly nyáron 28 millió 291 ezer 222 induló és érkező utast fogadtak és indítottak a két isztambuli repülőtérről.

Star: “A műtárgyak exportja öt év alatt ötszörösére nőtt”

A műtárgyak és festmények exportja öt éven belül ötszörösére növekedve, 19.7 millió dollár lett. A legtöbb műtárgyat Angliába exportálták.Az import pedig 55 %-kal visszaesett.  



Még több hír