A török sajtószemle

Ésrtesítés a török napilapokban megjelent hírekről.

1068958
A török sajtószemle

A Sabah adja hírül, hogy Binali Yıldırım a Török Nagy Nemzetgyűlés elnöke és a kíséretében lévő parlamenti küldöttség  látogatást tesz a svájci Lausanne városban. Yıldırım törökökkel is találkozott, és a találkozó során felszólított az egységre és az együttlétre.

A Vatan arról számol be, hogy az ASELSAN befektetést tervez a technológia területén az Észak Ciprusi Török Köztársaságban. A török védelmi ipar vezetője, az ASELSAN az év végére azt tervezi, hogy technológiai központot nyit az Észak Ciprusi Török Köztársaságban. Mehmet Çelik az ASELSAN vezérigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy az Észak Ciprusi Török Köztársaságban tanulmányozó egyetemi hallgatók kisegítő munkát végezhetnek a tervezett  technológiai központnál. "A cél az, hogy kishonnal együtt lépjünk be azok az országok közé, amelyek termelnek technológiát."- mondta Mehmet Çelik.

A Yeni Şafak arról szól, hogy az indonéziai katasztrófa áldozatai 250 török sátorban kapnak szállást. A török segélyszervezet, Kızılay indonéziai csapatának vezetője, Ali Akgül kijelentette, hogy török áruszállító repülőgépek ezer hálózsákot szállítottak Indonéziába, hogy átadják a rászorulóknak.

A Hürriyet közzéteszi, hogy egy török étterem is szerepel London legjobb éttermei között.  A Forbes magazin közölte London legjobb éttermeit, és a legjobb öt étterem között szerepel a "Rüya" nevet viselő török étterem is.

A Star közlése szerint, a spanyol Eduard Prades nyerte a Köztársasági Elnökség Török Kerékpárversenyét. A bajnokságért folyó, utolsó etapig tartó küzdelemből a spanyol Prades került ki győztesen.  



Még több hír