A török sajtószemle

Értesítés a török napilapokban megjelent hírekről.

851803
A török sajtószemle

A Vatan ismerteti, hogy a Minisztertanács tegnap ülésezett Bestepében, az ülést Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök vezette. Hozzávetőleg 2 óráig tartott a találkozó, amely következtében nyilatkozatot tett és kérdésekre válaszolt Bekir Bozdağ miniszterelnök-helyettes és kormányszóvivő. Bozdağ a NATO-hadgyakorlattal kapcsolatos botrányról azt mondta, hogy ezt az eseményt alaposan ki kell vizsgálni, hiszen nem lehet úgy látni, hogy az egyénekhez kötődő eset. Nem szabad a szőnyeg alá söpörni azt az ügyet. Törökország NATO-szövetséges, és így is lesz.

A Haber Türk arról számolt be, hogy a Török Országgyűlés új elnökét választották meg. Két fordulóban nem sikerült választani új elnököt, és a harmadik szavazáson Ismail Kahramant választották az Országgyűlés elnökévé. Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök gratulált İsmail Kahramannak.

A Star közzéteszi, hogy Berat Albayrak energia és természeti erőforrások  minisztere kijelentette, hogy még két cseppfolyósított gáz-terminál építtetését tervezik.  Albayrak a török Országgyűlés ülésén mondott beszédében hangoztatta, hogy ellenőrzés alá kell vonni az ország importfüggőségét mind kőolaj, mind pedig földgáz tekintetében, abban pedig fontossággal bír a forrás- és útvonal-diverzifikáció.

A Yeni Şafak arról számol be, hogy a Török Kulturális és Vendégforgalmi Minisztérium kezdeményezést indít el, hogy megőrzik az eltűnő hagyományokat.  A minisztérium kezdeményezi 4 eltérő török kulturális örökség védelmét. Azokat így sorolhatjuk fel: az ‘Islık Dili’, az az a Füttyelő nyelv, a török legendákat magába foglaló, ‘Dede Korkut Masalları’, a hagyományos török sportok, és a Tavaszi Ünnep: Hıdrellez, azokat szeretnék helyezni az UNESCO védettsége alá.

A Hürriyet azzal foglalkozik, hogy a bursai cukrászmester, Metin Taşcı sikert ért el a Birminghamban rendezett cukrászati kiállításon. 2,5 hónapig tartott a "Döner kebap pide salonu" nevet viselő torta tervezése, és annak köszönhetően a cukrászati verseny elseje lett. Taşcı kijelentette, hogy két kategoriában indult.

 



Még több hír