Sajtószemle

Összefoglalás a török sajtóból

764232
Sajtószemle

Star bejelenti, hogy Törökország fontos fejlődést mutatott a védelemiparban az utolsó 15 évi helyi terveknek köszönhetően. A Milgem tervének 4. hajóját leszállították tengerre a Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök részvételével rendezett ünnepéllyel. „Ha 15 éve ez a vezetés nem követte el volna ezeket a politikákat, akkor nem tudtuk folytatni a terrorizmus elleni küzdelmet és a határon túli hadműveleteket a hazánk elleni titkos embargók miatt.”- mondta Erdogan. Köztársasági elnök adott jó hírt, hogy gyártani fogják a nemzeti repülőhajót is.

 

Yeni Safak hírül adja, hogy a görög csónakok tüzet nyitottak egy török teherhajóra Rodosz nyíltvizein. Két török tengerparti biztonsági csónak kíséretében Marmaris járásba vonták a török hajót. Görögország állítása szerint feljelentés volt a török hajóról. Ankara pedig éles reakciót mutatott. „Nincs semmiféle nyilatkozata annak, hogy tüzet nyitnak a két török kikötője között teherszállító, fegyvertelen hajóra. A nemzetközi közvéleménnyel is osztozzuk a reményünket, hogy még egyszer ne ismételjen meg az ehhez hasonló esemény.”- nyilatkozta a török külügyminisztérium.

 

Hürriyet bejelenti, hogy az infláció 0,27%-kal csökkent június hónapban a növekedési várakozások ellenére, és 10,9-re csökkent az évi infláció. A paradicsom, tej, tojás, kőolaj és dízel árainak csökkenése biztosította az inflációs csökkentést. Július hónapban is csökkenhet az infláció.

 

Habertürk hírül adja, hogy várakozások szerint, az Egyesült Államok holnap meg fogja szüntetni az isztambuli légjárásokban alkalmazott szállítható számítógépről szóló tilalmat. Bilal Eksi a török légitársaság főigazgatója Twitter közvetítésével adta a jó hírt.

 

Vatan bejelenti, hogy a meteorológiai intézet információja alapján, a június 30. és július 2. között elérték a rekord hőmérsékletet. Az Észak Afrikából érkezett forró léghullám hatással volt különösen Antalya, Mugla, Isparta városokra és Bodrum járásra. Az utolsó három napon Bodrum járásban 46,8 Celsius fokos hőmérséklettel rekordot döntöttek meg 51 év múlva. Antalyában pedig a hőmérséklet 45,4 Celsius fok volt 17 év múlva.



Még több hír