A török sajtószemle

Értesítés a török napilapokban megjelent hírekről.

678633
A török sajtószemle

AStar arról számol be, hogy Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök márciusban Oroszországba látogat, és májusban Donald Trump amerikai elnökkel találkozik Washingtonban, ahová azért utazik, hogy részt vegyen a NATO állam- és kormányfői szintű tanácskozásán - mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal szóvivője, İbrahim Kalın a köztársasági elnöki rezidenciában tett nyilatkozatában. Kalın közölte, hogy a következő hónapban zajlandó török-orosz magas szintű együttműködési tanács értekezletén vesz részt  Erdoğan köztársasági elnök. 

A Sabah ismerteti, hogy Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kitüntetette a külföldön működő  45 török vállalkozót, mivel került a nemzetközileg elismert 250 cég közé.  Eközben Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy a török vagyonalapot kölcsön biztosítékaként használhatják az építőipari befektetők.

A Vatan arról szól, hogy Berat Albayrak energia és természeti erőforrások minisztere kijelentette, hogy Törökország már fontosságot tulajdonít a hazai energiaforrások felhasználásának. “Törökország évi 500 milliárd dollárt fizet az import energiaért, már csökkenne ez az összeg. Bizony az kárára lesz másoknak, amelyek exportálnak energiát, valószínűleg más utakat keresnek majd. A nemzeti energiapiaci szabályozó hatóság megalakulása 15. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen felszólaló Berat Albayrak közzétette, hogy annak ellenére a közelmúltban komoly gazdasági válságokkal nézett szembe a világ, Törökország  az energiaforrások diverzifikálása útján folytatta az infrastrukturális befektetéseit, és tavaly a termelt villamos energia 49,3 %-át adták a hazai energiaforrások, feltevések szerint Törökország 10 év múlva energiát exportálna.

A Haber Türk arról számol be, hogy Ömer Çelik európai uniós ügyekért felelős miniszter Lengyelországban kijelentette, hogy nem lehet előrehaladni, ha nem tartanak csúcstalálkozót az EU és Törökország között. Az EU-nak nincs Törökország-politikája. A bővítésért felelős európai biztos  szomszédosnak látja Törökországot, és mindig úgy említi beszédeiben. Az hiba. Azt várjuk, hogy az év első felében csúcstalákozó legyen az EU és Törökország között, és konkrét lépéseket lássunk Törökország felvételével kapcsolatban.

 

 



Még több hír