Nemzetközi sajtószemle

Összefoglaló a világsajtóból

1671277
Nemzetközi sajtószemle

Al-Quds Al-Arabi: Rakétatámadás az észak-iraki Erbil repülőtér ellen.

Al-Quds Al-Arabi: Irán közölte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel, hogy 20%-kal kíván gazdagosítani urániumot, és Washington egy szerencsétlen visszalépésnek minősítette ezt a nyilatkozatot.

Al-Dusztur: Omán Szultánság a koronavírus-járvány ellen döntést hozott, hogy az Áldozati Ünnep folyamán (július 20-24) kijárási tilalmat és korlátozást alkalmazzanak.

Ria Novosti: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elmondta, hogy egyre rosszabbá válik az afganisztáni helyzet.

Vedomosti: Oroszországban a PCR teszttől mentesek azok, akik július 10. után utaznak külföldre, beoltatták magukat a koronavírus vakcinával vagy már fertőződtek meg a koronavírussal.

Izvesztija: Miután Ukrajna napirendre hozott egy orosz-ellenes törvényjavaslatot, az orosz bizottság elhagyta az Európa Biztonsági és Együttműködési Szervezet parlamenti képviselők értekezletét.

El Pais: Ettől a hétvégtől kezdve lezárják az éji klubokat Katalóniában.

Infobae: Kolumbiában az életfogytiglani börtönbüntetés lépett érvénybe azok számára, akik erőszakoskodók és gyermekgyilkosok.

El Marca: Az EURO-2020 elődöntő mérkőzésén Olaszország tizenegyesek végén legyőzte Spanyolországot, és döntőbe jutott.

France 24: Olaszország tizenegyesekkel legyőzte Spanyolországot, és döntőbe jutott.

Le Parisien: Franciaország fővárosában, Párizsban újra terjeszkedik a Covid-19 járvány, és az illetékesek nagy aggodalmat éreznek.

Le  Monde: Spanyolországban nagyon gyorsan terjed a Covid-19 új hulláma.

Deutsche Welle: Németország lazította az 5 országgal kapcsolatos utazási korlátozást.

Tagesschau: Aleksandr Lukasenko Fehéroroszország államfője a szankciókkal szemben vándorlókkal fenyegeti Németországot.

Tagesspiegel: Németországban a tartományok kívánják engedélyezni a 25 ezer fős tevékenységeket.



Még több hír