A nemzetközi sajtószemle

Mivel foglalkozik a nemzetközi sajtószemle?

1510339
A nemzetközi sajtószemle

A Portfólió egyik címe az: “Aggódnak a brit bankok: nincsenek felkészülve a negatív kamatokra”

A 444 hírportálon szerepel az a cím: “17 százalékkal kevesebb ház épült augusztusban, mint egy évvel korábban”

A hvg hírportálon olvasható az a cím: “Nemzeti egészségügyi telefonos ügyfélszolgálat indul 2 milliárdért”

A Deutsche Welle egyik címe szerint Németországban a lakosságot aggasztja a diagnosztizált fertőzések számának növekedése. A Német Kórházszövetség figyelmeztetése szerint, nem fékezhetik a járványt.

A Tagesschau hírportálon szerepel az a cím: “8 órán át tárgyaltak a koronavírusról a német kancellári hivatalban: Nem született megállapodás az őszi intézkedésekről”

Az El Paísegyik címe arról szól, hogy a spanyol egészségügyi minisztérium kilátásba helyezi, hogy a vírus megfékezése érdekében bezárnak a barok, és éttermek azon területeken, ahol nőtt a diagnosztizált fertőzések száma.

A La Razón egyik címe azzal foglalkozik, hogy Spanyolország  vörös listás lett az európai járványtérképen.

A Telesur hírportálon látható az a cím: “Nicolas Maduro venezeulai államfő közölte, hogy a dél-amerikai nép napról napra "nagyobb és növekvő erővel" ad választ az amerikai támadásokra és fenyegetésekre”.

A Le Parisien egyik címe szerint aggasztóan nő az idős fertőzöttek száma Franciaországban.

A Le Figaro egyik címe azzal foglalkozik, hogy Párizs azt várja, hogy Líbia szomszédai nagyobb részt vegyenek a kérdés  diplomáciai és politikai megoldására irányuló törekvésekben”

A Le Monde egyik címe szerint kijárási tilalmat rendeltek el Franciaországban: Roselyne Bachelot kulturális miniszter rugalmasságot kért a művészeti tevékenységekhez.

Az Al-Quds Al-Arabi egyik címe azzal foglalkozik, hogy Azerbajdzsán közzétette, hogy török pilóta nélküli légi járművet vetettek be, és egymilliárd dolláros örmény katonai rendszert semmisítettek meg.

Az Al Jazeera honlapján szerepel az a cím: “Koronavírus: Franciaországban kijárási tilalmat rendeltek el, Nagy-Britanniában magas szintre emelték a készültség fokát, önkéntes karanténba vonult Ursula von der Leyenaz Európai Bizottság elnöke”.

Az Al-Raya egyik címe arról szól, hogy a líbiai Tarhunában talált tömegsír annak bizonyítéka, hogy a Halifa Haftár vezette kelet-líbiai kormányerők tovább folytatják a mészárlást.  

A RİA Novosti honlapján szerepel az a cím: “MárMoszkvában kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön”.

A Lenta hírportál egyik címe arról szól, hogy Oroszországban várhatóan november 10.-éig nő az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma.   

Az İzvestiya egyik címe szerint, az orosz kormány negatívan módosította az ország népességének alakulását. A kormány szerint 2024-ig 1,2 millióval csökkenhet az ország népessége.  

 

 



Még több hír