Nemzetközi sajtószemle

Összefoglalás a világsajtóból

553667
Nemzetközi sajtószemle

Amerika Hangja Rádiója: „Cavusoglu és Kerry tárgyalt telefonon.” Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter és John Kerry amerikai kollégája telefontárgyalást tartott. Mark Toner amerikai külügyminisztérium szóvivője a napi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy két miniszter kézbe vette a kétoldalú és térségi témákat, és szíriai fejleményeket. Toner bejelentette, hogy a Fetullah terrorszervezet/párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) főnöke Fetullah Gülen kiadatásáról is tárgyalt két kolléga. A török diplomatikus források ismerete alapján, a tárgyaláson két miniszter nézetcserét tett a Fetullah Gülen kiadatási folyamatáról, Joe Biden amerikai elnökhelyettes törökországi látogatásáról, a menbici és aleppói fejleményeket is beleszámítva Szíria utolsó helyzetéről.

 

Associated Press hírügynökség: „Törökország követelte a Görögországba megszökött 8 katona kiadatását.” A török hivatalos hírügynökség híre szerint, Törökország a Fetullah terrorszervezet/párhuzamos államszervezet július 15.-i puccskísérletét követően Görögországba megszökött 8 katona kiadatását követelte. Az Anadolu hírügynökség bejelentette, hogy az igazságügyi minisztérium követelte a katonák kiadatását az erőszakhoz fordulva alkotmány megsértése, a köztársasági elnök elleni merénylet és a törvényhozási szerv és kormány ellen bűnkövetése indoklásaival. A július 15.-i puccskísérlet után 6 pilóta és 2 mérnök megszökött Görögországba egy katonai helikopterrel. A szóban forgó 8 személy elutasította a puccskísérlettel való kapcsolatot, és menedékjogot kért Görögországtól.

 

Al-Jazeera: Sir Elton John világhírű énekes, aki szeptember 9.-én egy7 koncertet fog adni Anyalyában 2016-os EXPO keretében, egy levelet küldött a 2016-os EXPO Antalya ügynökségének, és hangsúlyozta, hogy a törökországi eseményekkel célozták a demokrácia és szabadság légkörének elromlását. „Egy nagy kedvvel fogom adni az antalyai koncertemet a 2016 EXPO keretében.”- írta Elton John a levelében. Híres énekes kijelentette, hogy nagyon közelről ismeri Törökországot az előbbi koncertjeinek köszönhetően, és egy fej fájnak minősítette a történteket. Elton John aláhúzta, hogy az események nem tudják árnyékolni Törökország szépségeit, e szempontból nagy kedvvel fogja adni a szeptember 9.-i koncertjét Antalyában.

 

BBC: „Cenk Ildem nyerte meg a Törökország harmadik érmét.” 2016-os Riói olimpiai játékokban Cenk Ildem török birkózó bronzérmet nyert a görög-római stílus 98 kilogrammjában, miután legyőzte Alexuc Ciurariu román birkózót. Ez pedig Törökország harmadik érme a Riói olimpiákban. Daniyar Ismayilov súlyemelő és Riza Kayaalp birkózó már nyert ezüstérmet.



Még több hír