Nemzetközi sajtószemle

Összefoglalás világsajtóból

423746
Nemzetközi sajtószemle

Svájci Neue Zürcher Zeitung: „Ahmet Davutoglu török miniszterelnök hisz abban, hogy 2016-ban egy újidőszak fog kezdődni a Törökország és Európai Unió között. Davutoglu a londoni tárgyalásait követően utazott Davosba, onnan pedig Berlinbe fog utazni pénteken az első török és német kormánytárgyalás alkalmából. A szóban forgó tárgyalásokon kézbe fogják venni a terrorizmus elleni küzdelmet.”

Franciai AFP: „Párizs fellebbezési bíróság 7 éves börtönbe ítélte azt a két személyt, akik együttműködésben állnak egy terrorszervezettel, nagy lehetőségből PKK terrorszervezettel. A bíróság megtiltotta a szóban forgó személyek Franciaországba belépését is.”

Bloomberg televízió: „Ahmet Davutoglu török miniszterelnök egy beszédet tartott befektetőknek szólóan a Bloomberg televízió londoni központjában, és elmondta, hogy a török gazdaság 4,5%-kal fog növekedni 2016-ban. Török miniszterelnök közölte, hogy elmúlt évben két választást tartottak, és Törökország túljutott a politikai instabilitáson. A török gazdaság állhat szemben nehézségekkel, mondta török miniszterelnök.”

Angol The Daily Telegraph: „Mehmet Simsek török miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy Törökország nem lesz egy szabadtéri börtönházzá az Európába utazásra igyekező szír menekültek számára. Simsek kijelentette, hogy senki teljesen nem tudja kontroll alá venni a helyzetet, és nem lehet teljesen megállítani a menekülést. Simsek hangsúlyozta, hogy Törökország nagy igyekezetet mutat a szíriai menekültek kérdéseivel foglalkozásra a nemzetközi társadalom érdeklődése és támogatása nélkül.”

Amerikai Defense News: „Nagy érdeklődés Altay tank iránt. Ismail Demir a török védelemipar tanácsosa beszédében közölte, hogy különösen Pakisztán és öböli országok nagy érdeklődést mutatnak a Törökországnak első helyi tankja Altay iránt.

Spanyol El Pais: „Szefárdok hőségesküt tettek spanyol királyhoz, miután adták nekik a spanyol állampolgárságot. A Spanyolország Tel-avivi nagykövetségén rendezett ünnepélyen találkozott egy 10 fős spanyol származású zsidócsoport. A spanyol kormány az elmúlt évben jóváhagyott törvénnyel lehetőséget adott annak, hogy útlevelet adjanak azoknak, akik az 500 évvel ezelőtt száműzésbe küldött zsidókból származnak. A Spanyolországban élő zsidókat száműzték 1492-ben katolikus király Fernando és Isabel idejében.”



Még több hír