Több halálos áldozata van a kubai robbanásnak
Megerősítésre került, hogy 13 katona vesztette életét a kubai raktárban történt robbanás következtében.

Megerősítésre került, hogy 13 katona vesztette életét, akiket a január 8-i kubai katonai készleteket tartalmazó raktárban történt robbanás után nem lehetett elérni.
Miguel Diaz-Canel kubai elnök nyilatkozatban közölte, hogy 13 katona vesztette életét a Holguin tartomány Melones körzetében lévő raktárban történt robbanás következtében.
Hangsúlyozva, hogy mélyen megrendültek az incidens miatt, Canel így fogalmazott: „Mélyen elszomorít bennünket a tisztek, altisztek és katonák halála, akik hősi halált haltak. Őszinte tiszteletünket fejezzük ki hősi halált halt katonáinknak, és együttérzésünket a gyászoló családok és szeretteik felé”.
A Forradalmi Fegyveres Erők Minisztériumának (Minfar) közleményében arról számoltak be, hogy a robbanást követő erőteljes erőfeszítések ellenére nem sikerült a baleset helyszínét megközelíteni.
A közleményben, amelyben részvétüket fejezték ki a katonák hozzátartozói felé, megjegyezték, hogy az esetet ki fogják vizsgálni.
A közszolgálati televízió közlese szerint a robbanás lehetséges oka a létesítményben keletkezett rövidzárlat okozta elektromos hibával hozható összefüggésbe.