Macron megalázta az afrikaiakat
Burkina Faso köztársasági elnöke, İbrahim Traore kijelentette a francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron afrikai vezetőkre tett kijelentése "lealacsonyító."
İbrahim Traore, az újév alkalmából tartott beszédében válaszolt Emmanuel Macron „Az afrikai vezetők elfelejtettek köszönetet mondani” kijelentésére.
„(Macron) megalázta az afrikaiakat. Ez az úr így látja Afrikát és az afrikaiakat. Mi nem vagyunk emberek a szemében” – mondta Traore Macron kijelentése kapcsán.
Macron az afrikai vezetők “hálátlan” kijelentésével kapcsolatban Traore az alábbiakat mondta: „ha el akarunk távolodni a kizsákmányolási erőktől, akkor fel kell mondanunk a megállapodásokat. Ha valaki hálátlan, akkor az ő maga, Franciaország a mi őseinknek köszönhetően létezik ma. Imádkozniuk kellene értünk.”
Macron a január 8-án Párizsban megrendezett Nagykövetek Konferenciáján tartott beszédében a francia katonák Afrikából való kivonulásáról is szót ejtett. Továbbá kihangsúlyozta, 2013. óta küzdenek a terrorizmus ellen Afrikában. „Habár ezt elfelejtették megköszönni az afrikai vezetők. Ha a francia hadsereg nem lett volna jelen ezen a területen, ma nem lenne egyetlen szuverén állam se lenne.”
Még több hír

Az izraeli hadsereg légicsapást mért a libanoni Szajda várostól délre fekvő Tebne területére
Az izraeli hadsereg által megtámadott Tebne régió a Litani folyótól északra található.