Áradás Gázában
Az izraeli blokád és támadás alatt álló Gáza egyes területein a heves esőzések következtében kialakult áradások a több mint százezer embernek menedéket nyújtó sátrakban kárt okozott.

Az esettel kapcsolatban Mahmud Basal a Gázai övezet Polgári Védelem Igazgatóság szóvivője nyilatkozatot adott ki.
A tegnap reggel kezdődő erőteljes esőzések az erőszakkal az otthonukból elűzött civilek számára menedéket nyújtó sátrakban súlyos károkat okozott – mondta el Basal, hozzátette a víz elöntötte a sátrakat, melynek következtében ágyak, ruhák, valamint egyéb tárgyak a víz alá kerültek.
Basal az otthonuk elhagyására kényszerült palesztinok megmentése érdekében sürgős beavatkozásra hívta fel a nemzetközi közösségek és az Egyesült Nemzetek Szervezetének figyelmet. Emellett annak érdekében, hogy megvédjék a civileket a kedvezőtlen téli időjárási viszonyoktól alternatív sátrak vagy lakókocsik biztosítását kérte.
Gáza vezetésének Média Hivatala szerint a 2023. október 7-én kezdődő izraeli támadásokat követően a 2,3 millió fős népességgel rendelkező Gázai övezetben 2 millió személy kényszerült elhagyni az otthonát.
Az erőszakkal az otthonukból elűzött palesztinok a menedék központként használt iskolákban, a hozzátartozóik házaiban leltek menedéket, habár néhányuk az utcákon, parkokban vagy stadionokban kényszerültek sátrat állítani.
A palesztinok elegendő víz és élelem hiánya miatt, valamint a betegségek terjedésének kedvező nehéz emberi körülmények között az életükért küzdenek.