Rutte átvette a NATO főtitkári posztját

Mark Rutte hivatalosan is átvette a NATO főtitkári posztját Jens Stoltenbergtől.

2193555
Rutte átvette a NATO főtitkári posztját

Stoltenberg a NATO székhelyén, Brüsszelben hivatalos ünnepély keretei között átadta főtitkári pozícióját Rutte-nek.

A ceremónián beszédet mondó Rutte megköszönte mindazoknak a szövetségeseknek, akik rábízták a feladatot.

Rutte a következő szavakat intézte Stoltenberghez: „Olyan főtitkár volt, aki példaértékű munkát végzett. Ma a NATO nagyobb, erősebb és egyesültebb. Ez nagyrészt az Ön vezetésének köszönhető. Egyrészt felemelte a mércét az utódja számára, másrészt pedig egy erős Szövetséget hagyott rám.”

„Elkötelezett vagyok amellett, hogy felkészítsem a NATO-t a jövő kihívásaira.” – nyilatkozta Rutte, akinek a prioritása a NATO erejének megtartása, és megerősítése, a közös védelem hatékonyságának és megbízhatóságának biztosítása minden fenyegetéssel szemben, a védelmi kiadások és beruházások növelése, Ukrajna támogatásának fokozása, valamint annak elősegítése, hogy az ország közelebb kerüljön a NATO-hoz és annak tagállamává váljon. Emellett a közös értékekben osztozó partnerekkel való együttműködés fejlesztését is meghatározónak tartja, különösen az Európai Unióban és az Ázsia–Csendes-óceáni térségben.

Mark Rutte kihangsúlyozta, hogy Ukrajnának csatlakoznia kell a NATO-hoz, hiszen „Erős és független Ukrajna nélkül Európában nem lehet fenntartható biztonság.”

 A NATO új főtitkára az EU-t a NATO „egyedülálló és alapvető partnerének” nevezte, és hangsúlyozta, hogy az együttműködést fejleszteni és fenntartani kell.

Jens Stoltenberg megemlékezett arról, hogy Rutte négy koalíciós kormányt vezetett Hollandiában, és így szólt: "Megmutatta, hogy képes kompromisszumot teremteni. Ez nagyon értékes a NATO-ban. Ugyanakkor azt is bizonyította, hogy nem enged az  alapvető értékeinkből és elveinkből."

Ezután Stoltenberg átadta főtitkári pozícióját Rutte-nak.



Még több hír