Gallant izraeli védelmi miniszter: új szakasz kezdődik a háborúban
Izrael hírei szerint Yoav Gallant, Izrael északi részén fekvő Haifa város közelében egy légitámaszponton tett látogatása során elmondta, „A súlypont északra tolódik. Erőnket, forrásainkat és energiánkat észak felé irányítjuk”
Izrael védelmi minisztere, Yoav Gallant kijelentette, hogy a Libanon-szerte történt elektronikus eszközök robbanásai nyomán az ország „a figyelme Libanon irányába terelődik, és új szakasz kezdődik a háborúban.”
Izrael hírei szerint Yoav Gallant, Izrael északi részén fekvő Haifa város közelében egy légitámaszponton tett látogatása során elmondta, „A súlypont északra tolódik. Erőnket, forrásainkat és energiánkat észak felé irányítjuk”
„A háború új szakaszának kezdetét gondolom. Alkalmazkodnunk kell. Idővel következetesnek kell lennünk. Ez a háború nagy bátorságot, eltökéltséget és kitartást igényel” – nyilatkozta Gallant.
Gallant állítása szerint, Izrael északi támadásának célja a kitelepített izraeli állampolgárok biztonságos hazatérése. Hozzátette, hogy nem feledkeztek meg a Gázai övezetben lévő izraeli túszokról sem.
“Minden lépésénél, Hezbollah-nak magas árat kell fizetnie” – jelentette ki Izrael vezérkari főnöke, Herzi Halevi, aki a Hezbollah elleni harcok miatt támadási és védekezési programot hagyott jóvá az északi területek védelme érdekében.
Halevi, az északi parancsnokságon végzett helyzetértékelése során elmondta, hogy elkötelezettek amellett, hogy biztonsági feltételeket teremtsenek a Hezbollah elleni összecsapások miatt kitelepített északi izraeli állampolgárok hazatérésére, hozzátéve, hogy „még sok olyan képességük van, amelyek nem kerültek aktiválásra.
Libanon-szerte az elmúlt napokban kommunikációs eszközök és rádiók robbantak fel. A libanoni illetékesek, a robbanásokért Tel-Aviv vezetést tartják felelősnek. Ennek ellenére Tel-Aviv továbbra sem adott ki hivatalos nyilatkozatot az üggyel kapcsolatban.
Még több hír
Új vírustípusokat fedeztek fel
Mintegy 162 ezer vírustípust fedeztek fel a mesterséges intelligencia technológia segítségével.