Az ENSZ:11 700 személy vesztette életét az Ukrajnában zajló háborúban
ENSZ Humanitárius Ügyekért Felelős Főtitkárhelyettese, Msuya kiemelte, a katonai tevékenységek növekedése a humanitárius segélyműveleteket megnehezítik, illetve a dolgozók életét is veszélybe sodorják.
Az ENSZ, miután közölte, hogy az Ukrajnában zajló háborúban 11 700 személy vesztette életét, arra kérte a 79. Közgyűlésre készülő tagállamainak vezetőit, hogy minél előbb találjanak megoldást az Ukrajnában zajló háború lezárására.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában, Ekvátor és Franciaország kérésére ülést tartottak az ukrajnai civilek és a civil infrastruktúrára irányuló támadás ellen.
A tanácskozáson az ENSZ Humanitárius Ügyekért Felelős Főtitkárhelyettese, Joyce Msuya felhívta a tagállamok figyelmét arra, hogy az ukrajnai helyzet egyre súlyosabbá válik. Msuya elmondta, hogy a halálozási szám növekszik, és az emberek szenvedései is "elviselhetetlen méreteket" öltöttek; eddig 11 700 civil vesztette életét, és 24 600 civil sérült meg. Msuya rámutatott arra, hogy jelenleg Ukrajnában több mint 10 millió személy kényszerült elhagyni az otthonát. Emellett kiemelte, hogy augusztus 26. óta széleskörű támadások zajlanak az ukrán-orosz határon, ahol az összecsapások új területekre terjedtek ki. Emiatt Msuya az aggodalmát fejezte ki.
Msuya hozzátette, az ukrajnai Kurszk régiójában végrehajtott katonai műveletek miatt 130 ezer személy kényszerült elhagyni a lakóterületét.
Msuya elmondta, hogy ezen a területen a civilek és a civil infrastruktúra ellen irányuló támadások történnek. “Minden félnek a civilek és a civil létesítményeket nemzetközi humanitárius jog szerint meg kell védenie.”
ENSZ Humanitárius Ügyekért Felelős Főtitkárhelyettese, Msuya kiemelte, a katonai tevékenységek növekedése a humanitárius segélyműveleteket megnehezítik, illetve a dolgozók életét is veszélybe sodorják.
Msuya elmondta, ebben az évben több mint 1,4 milliárd dollárnyi hozzájárulás érkezet az idei évben az Ukrajnáért humanitárius alaphoz, ami Musya szerint nem elegendő, hiszen Ukrajnában jelenleg 14,6 millió ember szorul segítségre.
Még több hír
Új vírustípusokat fedeztek fel
Mintegy 162 ezer vírustípust fedeztek fel a mesterséges intelligencia technológia segítségével.