Peszkov: Ellenségesen reagált a nyugat az orosz és a kínai államfő találkozójára

„Ellenségesen” reagáltak Hszi Csing-ping kínai államfő és Putyin elnök moszkvai tárgyalására, jelentette ki Dimitrij Peszkov orosz kormányszóvivő.

1963695
Peszkov: Ellenségesen reagált a nyugat az orosz és a kínai államfő találkozójára

„Ellenségesen” reagáltak Hszi Csing-ping kínai államfő és Putyin elnök moszkvai tárgyalására, jelentette ki Dimitrij Peszkov orosz kormányszóvivő.

Peszkov Moszkvában nyilatkozott a két államfő találkozójáról.

Elmondta, hogy a tárgyalások programja zsúfolt volt, és „rendkívüli mértékben fontosnak” nevezte a tárgyalások során a két vezető által aláírt nyilatkozatokat.

Peszkov értékelte a nyugati országok reakcióit is a tárgyalások kapcsán:

„Szinte minden témában egyáltalán nem baráti, és a végsőkig ellenséges reakciókat kaptunk. Ez senki előtt nem titok” – mondta.

Hozzátette, hogy két vezető nem tárgyalt az Ukrajna által előterjesztett béketervről:

„Csak a Kína által előterjesztett béke tervben foglalt feltételekről cseréltek véleményt” – mondta.

A szóvivő beszélt a Bloomberg média szervezet azon állításáról is, hogy „Kína nem akarja növelni az Oroszországból vásárolt gáz mennyiségét”

„A Bloomberg nem közli, hogy milyen forrásokból szerezte ezt az értesülést. Ezek szerencsétlenül közzétett információk, a valóság azonban teljesen más: a tárgyalásokon a gáz vásárlás volumenének növeléséről beszéltek” – mondta.

Az Oroszországba látogató kínai államfő március 20-21-én tárgyalt Putyinnal a Kremlben.

Két vezető részvételével tárgyalás zajlott az orosz és kínai küldöttségek között is, majd több nyilatkozatot is aláírtak  két ország között.



Még több hír