Erősödött a szélsőjobb Európában

2022-ben a szélsőjobboldal erősödött az európai politikában, az pedig az iszlámellenes cselekedetek számának növekedését idézte elő.

1938800
Erősödött a szélsőjobb  Európában

A belgiumi székhelyű Európai Iszlamofóbia Elleni Küzdelem Társasága (CCIE) által közzétett 2022-es évről szóló jelentés szerint a nacionalista diskurzus előtérbe került Franciaországban, Olaszországban és Svédországban, annak köszönhetően a szélsőjobboldal jelentős erősödést ért el a tavalyi választásokon, az pedig az iszlamofóbia erősödését hozta magával.

A jelentésben az szerepel, hogy különösen a 2022-es franciaországi választások, amelyeken a választási párharc volt a szélsőjobboldali jelölt, Marine Le Pen és Emmanuel Macron elnök között, nagy iszlamofób robbanást idéztek elő a nyilvánosságban.

A jelentés felhívta a figyelmet arra is, hogy az olasz választók Giorgia Meloni miniszterelnök neofasiszta gyökerekkel rendelkező euroszkeptikus pártját juttatták hatalomra, így azt eredményezték, hogy először a szélsőjobb irányítja az Európai Unió (EU) egyik alapító országát, és a szélsőjobboldali Svéd Demokraták az ország második legnagyobb pártjává váltak.

A jelentés rámutat, hogy az ukránok nagy kiváltságokat kaptak a február 24-én kitört ukrán-orosz háború által kiváltott menekültáradatban, pedig a muszlim menekültek hátrányos megkülönböztetést tapasztaltak.

A jelentés bírálta, hogy az Európai Bizottság miközben kinevezett egy koordinátort az antiszemitizmus elleni küzdelemre, nem tette ugyanezt az iszlamofóbia megelőzése érdekében.



Még több hír