Elaltattak egy tigrist Indiában
Elaltattak egy tigrist az indiai Bihar államban.
El kellett altatni egy gyilkos tigrist az indiai Bihar államban.
Egy tigris 9 embert támadott meg, azért el kellett altatni az indiai Bihar államban.
200 rendőr részvételével akciót indítottak a gyilkos tigris elaltatására az indiai Bihar állam Champaran régiójában.
Elefántokat is használtak a tigris felkutatására szolgáló műveletben. Miután kiderítették a három éves tigris hollétét, elaltatták.
Kumar Gupta, az állam vadvédelmi szolgálat igazgatója elmondta, hogy az akciót azért indították el, mert veszélyes volt az emberre.
Gupta elmondta, hogy megpróbálták megnyugtatni őt, de az nem járt eredménnyel, azért el kellett altatni.
A világ tigriseinek körülbelül 70 százaléka Indiában él.
Információk szerint a tigrisek elhagyják természetes élőhelyeiket és megtámadják az embereket, mert védett területeik elmaradnak az állatok számának növekedésétől.
Hivatalos adatok szerint évente 40-50 ember hal meg Indiában tigristámadások következtében.