Lemondott a brit pénzügyminiszter és az egészségügyi miniszter

Lemondott kedden Rishi Sunak brit pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter. Mindketten a kormányfő, Boris Johnson iránti bizalmuk megrendülésével indokolták döntésüket

1852449
Lemondott a brit pénzügyminiszter és az egészségügyi miniszter

Johnson az utóbbi hónapokban több okból is szinte példátlan belpolitikai botránysorozatba keveredett, és júniusban saját közvetlen politikai hátországa, a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciója kezdeményezett bizalmi szavazást ellene.
    Sunak és Javid csaknem egyszerre jelentette be kedd este távozását Johnson kormányából.
    Mindketten a Konzervatív Párt legbefolyásosabb tagjai közé tartoznak.
    Sunak - akit a Konzervatív Párton belül is sokan Boris Johnson lehetséges utódjának tartanak - a miniszterelnökhöz írt levelében azzal indokolta döntését, hogy az ország jogos elvárása a megfelelő, hozzáértő és komoly kormányzás.
    A volt pénzügyminiszter egyértelmű utalást tett arra, hogy véleménye szerint Johnson már nem felel meg ezeknek az elvárásoknak. Azt írta: hisz abban, hogy ezekért a normákért érdemes harcolni, és ezért döntött úgy, hogy lemond tisztségéről.
    Sajid Javid - aki az egészségügyi miniszteri tisztség betöltése előtt szintén volt pénzügyminiszter és állt a belügyminisztérium élén is - úgy fogalmazott lemondását bejelentő levelében, hogy jóllehet a konzervatívok nem mindig népszerűek, de mindig is hozzáértő, a nemzet érdekében cselekvő párt volt.
    Sajnos azonban a jelenlegi helyzetben a lakosság arra a következtetésre kezd jutni, hogy a Konzervatív Pártra immár egyik tulajdonság sem érvényes, és az alsóházi konzervatív frakció által júniusban tartott bizalmi szavazás megmutatta, hogy a parlamenti pártcsoport tagjai is közül sokan így gondolják - írta a volt egészségügyi miniszter.
    Sajid Javid közölte: most már egyértelmű számára, hogy ez a helyzet Boris Johnson vezetése alatt nem fog változni, és a kormányfő ezért az ő bizalmát is elvesztette.
    Johnson ellen június elején saját pártjának alsóházi frakciója terjesztett be bizalmatlansági indítványt, miután az elmúlt hónapokban kiderült, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nem egyszer Johnson részvételével.
    A közkeletűen "partygate" néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.
    Johnson a bizalmi szavazást megnyerte ugyan, de az alsóházi konzervatív pártcsoport tagjainak 41 százaléka ellene szavazott.
    A legutóbbi botrányt az robbantotta ki, hogy kiderült: Johnson úgy nevezte ki februárban a konzervatív frakció szavazási és pártfegyelmének biztosításáért felelős kabinetiroda helyettes vezetőjévé Chris Pincher képviselőt, hogy korábban tájékoztatták a Pincher ellen szexuális molesztálás gyanújával tett bejelentésekről.
    Johnson a brit médiának adott kedd esti interjúkban elismerte, hogy ez "súlyos hiba volt", és elnézést kért, de ezzel már nem tudta megakadályozni pénzügyminisztere és egészségügyi minisztere lemondását.

Forrás: MTI



Még több hír